MOLNÁR GYULA
MOLNÁR GYULA
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A miniszter úr expozéjában hosszasan kitért arra, hogy egy rendkívül fontos és jelentős törvényről van szó. Egy olyan területként jellemezte - elsősorban társadalmi szempontból -, amelyik nagyon komoly kihatással van a következő évtizedekre. Ehhez azért halványan és szerényen tegyük hozzá a GDP-termelő képességét is ennek a szektornak, hiszen az elmúlt években közel ezermilliárd forintnyi befektetés történt ezen a területen, amelyiknek jól látható eredményeit nap mint nap érezhetjük a saját bőrünkön.
Fel kell tennünk és fel is tettük magunknak azt a kérdést, hogy miért kell most ezzel a törvénnyel a Magyar Köztársaság parlamentjének foglalkozni. Nos, az első nagyon fontos megállapítás az, hogy az előző törvényt, a 2001-ben elfogadott hírközlési törvényt már akkor is átmeneti törvényként fogadta el a parlament, mégis ki kell hogy mondjuk, sokkal korábban vált üressé, sokkal korábban derült ki a törvényről, hogy nem bizonyult időtállónak, nem segíti a piaci szereplők együttműködését, és nem hozza abba a helyzetbe a fogyasztókat, amit mindannyian oly nagyon akartunk volna, tehát hogy olcsóbban jobb szolgáltatásokhoz jussanak.
(10.20)
Nem alakult ki az elmúlt két esztendőben a magyar távközlési piacon jelentős verseny, legalábbis a vezetékes telefóniában semmiképpen sem. Nagyon magasak maradtak - és ez a törvény egyik legsúlyosabb hibája - az összekapcsolási díjak, ami elősegítette az árprés megjelenését ezen a területen, ez pedig az új szereplők megjelenését szinte lehetetlenné tette. Jelentős keresztfinanszírozás alakult ki ezen a területen, nagyon nehézkessé és lassúvá vált a referenciaajánlatok elfogadása, a számhordozhatóság bevezetése pedig teljes egészében elmaradt.
Igazságtalanok lennénk azonban, ha csak és kizárólag a törvényt tennénk mindezért felelőssé. Valóban, ki kell azt is mondani, hogy az elmúlt két esztendőben a piaci viszonyok jelentősen megváltoztak, és bizonyos szempontból gyorsabban is történt ez a változás, mint azt akkor tervezni lehetett. Jelentősen átalakult a vezetékes és a mobiltelefonok aránya; ki gondolta volna 2001 környékén, hogy a 2002. év lesz az első, amikor a vezetékes telefonok száma abszolút értékben is csökken Magyarországon, és ki gondolta volna, hogy 2003-ra a mobiltelefonok száma a 7 millió darabot is meg fogja haladni. Nem gondoltuk azt sem, hogy néhány, a világban, Európában jelentős piaci szereplő mégsem dönt úgy, hogy megpróbálkozik a magyar piacon, és nem gondoltunk arra, hogy néhány már itt levő piaci szereplő pedig mégiscsak úgy dönt, hogy eltávozik a magyar piacról.
A harmadik nagyon fontos ok, ami miatt a törvénnyel foglalkoznunk kell - ezt akkor a vitában mi elmondtuk -, hogy rugalmasabb szabályokkal talán messzebbre jutottunk volna, hiszen mindannyian tudtuk, hogy az EU egy átfogó szabályozásra készül. Ez a szabályozás 2003. július 25-én hatályba lépett, 2004. május 1-jétől pedig Magyarország teljes jogú tagként nem teheti meg, hogy ezeket a szabályokat nem veszi figyelembe.
Szeretném itt megerősíteni, amit nyilván a miniszter úr az expozéjában nem tehetett meg, mert hogyan is venné ki magát, hogy egy miniszter saját magát dicsérje, de azt gondolom, helyesen járt el a minisztérium és helyesen döntött a miniszter úr akkor, amikor a választások utáni első ígéretéhez képest egy alaposabb, átgondoltabb és minden részletre kiterjedő szabályozást nyújtott be a Ház elé, és nem kezdett hozzá akár a parlament, akár a tárca, akár a szakma a régi törvény toldozgatásához-foldozgatásához. Sokkal jobban jártunk, hogy alaposan végiggondolva - hogy ismét az elnök urat idézzem a bizottságban -, egy ilyen szabályozási remekművet sikerült a tisztelt Ház elé letennünk.
A második kérdés, amit saját magunk számára is feltettünk és fel kell tenni, hogy mi a célja egy ilyen törvénynek. Erről a miniszter úr nagyon részletesen, egy nagy vízióba ágyazva már beszélt is. Én szeretném egy nagyon egyszerű kis részét kiragadni ennek az egésznek, ez pedig az, ami számunkra, szocialista képviselők számára a legfontosabb, hogy hogyan, miképpen látszik ebben az egész törvényben a fogyasztó, az ember maga. Az a fogyasztó, aki ebben az egész bonyolult rendszerben egyetlenként nem rendelkezik semmilyen eszközzel, hogy a piaci folyamatokat jelentősen befolyásolja, mégis használni szeretné, mert használnia kell ezeket a technikai eszközöket. Ő azt szeretné, ha egyre jobb színvonalon és egyre olcsóbban tudná használni ezeket a szolgáltatásokat, miközben ma az a helyzet, hogy egy átlagos magyar család a saját költségvetésének közel 4 százalékát költi távközlési kiadásokra, ráadásul egyes szociológusi felmérések szerint néha már az alapvető közszükségleti cikkektől is elvonva a pénzt, néha erőn felül vállalva a távközlési kiadásokat, beépíti a saját családi költségvetésébe. Ma Magyarországon a “több szolgáltatásért több pénz” elv érvényesül, és ezen a területen ma még a piaci verseny nem vagy csak korlátozottan jelenik meg.
Tehát mi azt fogalmaztuk meg az elmúlt időszakban és fogalmazzuk meg a törvény vitájában, hogy hogyan lehet minél többet, minél jobb minőségben és lehetőleg olcsóbban az emberekhez eljuttatni. Hisszük azt - és ez a törvény alapelvei között szerepel -, hogy akkor javulhat Magyarországon az emberek életminősége, akkor teszünk egy határozott lépést az információs társadalom kialakulása terén, ha mindenki számára hozzáférhető alapszolgáltatásokat biztosítunk. Mindent megteszünk azért, hogy a piaci verseny választék- és kiszolgálónövelő hatására árcsökkentés valósuljon meg ezen a területen. Tehát a mi felfogásunk szerint a törvény legfontosabb célja, hogy a verseny lehetőségének a megnyitásával leszorítsuk az árakat, és minél inkább hozzáférhetővé tegyük minél szélesebb kör számára az információs társadalom vívmányait.
Kiemelt fontosságúnak tartjuk azt, hogy a hírközlési infrastruktúra versenysemlegesen fejlődhessen Magyarországon. Szeretnénk kijelenteni, hogy a mi elemzésünk, a mi értékelésünk szerint a javaslat nem kedvez egyik befektetői csoportnak sem, nem múltbeli érdemeket kíván a jövőben elismerni, és nem is a monopóliumokra épülő koncessziós rendszer hibáit akarja új piaci szabályozással korrigálni. Arra törekszik tehát a törvény, hogy a fogyasztókat helyezze előnyösebb helyzetbe. Kimondhatjuk azt a tételt, ami már ebben a Házban egyszer elhangzott, hogy ez a törvény felhasználóbarát, de nem szolgáltatóellenes. Olyan verseny szabályozására tesz kísérletet, ahol támogatjuk az új szereplők megjelenését, és megtörténik a jelentős szereplők ellensúlyozása is.
Persze mindannyian tudjuk - hiszen nem az első törvényünket tárgyaljuk ebben a Házban, és az ügy természetéből következik -, hogy lehetetlen olyan törvényt készíteni, amely minden piaci szereplő számára kedvező és elfogadható. Viszont egy egészséges kompromisszumra épülő törvényjavaslat elfogadása kötelességünk. Kijelenthetem, hogy a hosszú előkészítő munka eredményeképpen ez a törvény ezt az egészséges kompromisszumot tükrözi.
Néhány dologról részletesebben is szólnék. Szerintünk az elektronikus hírközlésről szóló törvényjavaslat tartalmazza azokat a jogi feltételeket, amelyek a valódi verseny kialakulásának a garanciái lehetnek. Ráadásul a bevezetőmben említetthez képest úgy értékeljük, hogy a jelenlegi merev szabályozási gyakorlattal szemben ez jóval rugalmasabb piaci szabályozást vezet be.
Nagyon fontosnak tartanám egy régi vitánkat itt a Házba visszahozni. Talán nem is nevezném vitának, hiszen ebben egyetértés volt közöttünk, két esztendővel ezelőtt az elnök úr az expozéjában ki is tért erre a vitában, hogy versenynek kell lenni, de milyen kiváló helyzet van a mobiltelefónia területén, hiszen ott a verseny saját magától megindult, akkor még két mobilszolgáltatóval, de már akkor tudtuk, hogy lesz egy harmadik, és valóban egy rendkívüli éles verseny alakult ki a fogyasztókért a mobiltelefóniában; tehát megengedhette magának az előző törvény és a mostani törvény is, hogy nem vagy csak alig foglalkozik a mobiltelefonok egymás közötti versenyével.
Ezért szeretném még egyszer rögzíteni: ha mindezen állítások igazak, és továbbra is úgy gondoljuk, hogy az infrastrukturális verseny irányában szeretnénk ezt a törvényt tartani, akkor a virtuális mobilszolgáltatók megjelenése nem indokolt Magyarországon.
A törvényjavaslat legnagyobb vitát kiváltó része, úgy hiszem, a hatósággal kapcsolatos szabályozás lesz. Ez egy nagyon részletes szabály, és létre fog jönni - és bízunk benne, hogy jól is fog működni - egy, a piaci viszonyokat alapvetően befolyásolni tudó, de döntéshozatalait nyilvánosan, átláthatóan és előre kiszámíthatóan végző szervezet.
Miért kell hozzányúlni ehhez a hatósághoz, hiszen most is van egy hatóság? Itt szeretnék felolvasni egy idézetet a múltkori vitából: “A nyilvánvaló versenyjogi összefüggés abban nyilvánul meg, hogy a szerződéskötési kötelezettség több esetben csak az úgynevezett jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatót terheli, vagy őt terheli úgy, hogy egyben az együttműködés fejében csak korlátozott profitot érvényesíthet. Tehát erőfölényével nem tud visszaélni sem műszakilag, sem indokolatlanul magas árat érvényesítve gazdaságilag.” Nos, ezt az idézetet Rogán képviselőtársunk mondta el akkor, és azért nem tudott megvalósulni ez az egyébként helyes gondolat, mert a főfelügyelet nem volt abban a helyzetben, hogy érvényt szerezzen a törvény ezen kitételeinek.
Nos, ahogy említettem a bevezetőmben, a mi gondolkodásunk középpontjában a fogyasztó áll, és ebből a szempontból a törvény is ezzel foglalkozik, így szeretném én is visszaismételni, mert jó hallani ezeket a gondolatokat, amit a miniszter úr is elmondott. Tehát a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókkal kapcsolatos szabályok, az árképzési előírások, amelyek szerepelnek a törvényben, a szolgáltatói együttműködésre vonatkozó rendelkezések, a szolgáltatóválasztás szabadsága és a számhordozhatóság szabályai mind-mind olyan tételek, amelyek azt gondolom, hogy mindannyiunk számára örömteliek.
(10.30)
Az árprés kérdéséről már szóltam a bevezetőmben. Az előző törvény egyik legnagyobb hiányossága az volt, hogy nem zárta ki, sőt bizonyos szempontból támogatta és lehetővé tette. Bízzunk benne, hogy ez a szabályozás mára végérvényesen lezárja ennek a lehetőségét, tehát a továbbiakban nem lehetséges az, hogy egyes szolgáltatók a kiskereskedelmi áraikkal a nagykereskedelmi áraik alá menjenek. Tudjuk, hogy emiatt nagyon sok kritika érte Magyarországot, rendkívül magasak az összekapcsolási díjak, az Európai Unió is joggal bírálta ezeket. Bízzunk benne, hogy mind a szabályozás, mind pedig a megemelt bírságolási tételek valódi visszatartó erőt jelenthetnek mindenki számára. A hatóság lényegesen erősebb jogosítványokkal rendelkezik ezen a területen is.
A törvényjavaslat lehetővé teszi azt is, hogy a központi költségvetés az egyetemes hírközlési szolgáltatás igénybevételéhez az alacsony jövedelmű, illetve a szociálisan rászoruló előfizetők részére támogatást nyújtson.
Nagy hangsúlyt helyez a törvény a fogyasztóvédelemre, amit szintén kiemelten fontosnak tartok. Részletesen állapítja meg a fogyasztók jogait, kötelezettségeit, az előfizetői szerződések pontos tartalmát, a szerződéskötéssel kapcsolatos szabályokat, az előfizetői panaszok kezelését, az előfizetők jogorvoslati lehetőségét. Egyértelműen látszik, hogy a törvényjavaslatnak ez a pontja a fogyasztók számára rendkívül kedvező. A fogyasztó nagyon sok választási lehetőséget kap az igénybe vett hírközlési szolgáltatás feltételeit és árait illetően. Majd pontosan meg kell néznünk, hogy se a fogyasztónak, se a szolgáltatónak ne lehessen visszaélni az itt megjelenő szabályozással, tehát ne tegyünk olyan fékeket ebbe a rendszerbe, amelyek adott esetben komoly problémát jelenthetnek akármelyik szolgáltató számára.
Végezetül nagyon fontosnak tartom azt is megerősíteni, hogy az uniós szabályok átvételét ez a törvényjavaslat nem szolgai módon, hanem rugalmasan teszi, és lehetőséget teremt arra, hogy Magyarország 2004. május 1-jén fokozatosan csatlakozzon ehhez a szabályrendszerhez is.
Szeretnék kitérni - bár ha jól látom, képviselő asszony közben eltávozott a teremből - a kábelpiac szabályozására. Mindannyian fontosnak tartottuk és ma is fontosnak tartjuk, hogy a kábelpiacot ne egyszerűen egy műsorszolgáltató technikai eszköznek tekintsük, hanem sokkal inkább olyan piaci szegmensnek, az adatátvitelnek akár a beszéd, akár az adat alapú kommunikációra alkalmas eszközének tekintsük. Ezért a magunk részéről készek vagyunk arra, hogy térjünk vissza rá, és gondoljuk végig - amit a magyar politika évek óta egy akkori hibás félelem továbbvitelével görget maga előtt -, valóban politikai kérdés-e az a technikai szabály, amely az egyhatodos korlátozásra vonatkozik. A magunk részéről készek vagyunk ezeken a tárgyalásokon részt venni, és készek vagyunk arra, hogy a kétharmadhoz szükséges támogatásunkat biztosítsuk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Valószínű, hogy a vitában az egyik fontos momentum lesz a kormányzati szerepvállalás túlsúlyossága, amit ellenzéki képviselőtársaim kritizálni fognak. Annak okán, hogy elsőként szólok hozzá, nem tudok reagálni a többi vezérszónokra - ezt csak a vita egy későbbi szakaszában tudom megtenni -, ezért szeretnék egy két évvel ezelőtti idézetet felolvasni, mégpedig azért, hogy ezt talán mindenki előre vegye figyelembe a későbbi hozzászólásában. Akkor a következő hangzott el: „A hírközlési ágazatban tehát helyesen tette az előterjesztő, hogy - noha voltak olyan műszaki jellegű szabályozások, amelyeket törvényi szintre emelt - a műszaki részletkérdések többségének a szabályozását továbbra is rendeletekre utalja. Ebben ráadásul nincs semmi különleges változás, hiszen a hírközlési ágazat működését jelenleg is közel tucatnyi rendelet szabályozza, tehát maga a törvény nem ad semmilyen plusz felhatalmazást és jogosítványt a kormány számára, sőt pont azzal, hogy bizonyos kérdéseket, amelyek eddig rendeleti szinten léteztek, törvényi szintre emel, szűkíteni fogja a kormányzat ide vágó jogosítványait. Ezáltal nem tudom érteni és nem tartom helyesnek az eddig elhangzott ellenzéki kritikákat, hiszen pont az ellenkezőjéről van szó, mint amiről ők a kormányzat úgymond plusz felhatalmazásai kapcsán beszélnek.” Nos, ezt a kiváló gondolatot Rogán Antal vezérszónokként fogalmazta meg két esztendővel ezelőtt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan törvény van előttünk, amelyet ismét hosszú szakmai egyeztetések előztek meg. Ahogy a bevezetőmben mondtam, úgy értékeljük, hogy kiegyensúlyozott, tükrözi azokat a szakmai, társadalmi, gazdasági kompromisszumokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy hatékony piaci szabályozás alakuljon ki ezen a területen. Talán érdemes megismételni a két évvel ezelőtti vitában is gyakran elhangzott tételeket, hogy szerencsés lenne, ha a vállalati érdekek mentén nem bontanánk meg azt a kialakult egyensúlyt, azt a koherenciát, amely erre a törvényre jellemző, és mindannyiunk fejében a fogyasztó mint az egyik legfontosabb szereplő lebegne.
Összefoglalva, az MSZP-frakció megítélése szerint az elektronikus hírközlésről szóló törvényjavaslat elsősorban a fogyasztók számára hoz kedvező, pénztárcáinkon is érezhető változásokat. Így nem csupán azért támogatjuk a törvényjavaslatot, mert megteremti a tudásalapú társadalom hazai kiépüléséhez szükséges szabályozói feltételeket, a piaci szereplők számára a jogbiztonság magasabb fokát, eleget teszünk a jogharmonizációs kötelezettségeinknek, hanem azért is, mert hisszük azt, hogy ezzel minden állampolgár számára előnyöket biztosítunk. Szeretnénk, ha olyan világos szabályozórendszer alakulna ki, amelyben a hálózatok versengenek a szolgáltatókért, a szolgáltatók pedig a fogyasztókért. Olyan szabályozás alakul ki, amelyben ösztönzik a befektetéseket, és szavatolják is a befektetések biztonságát. Olyan csökkenő árak alakulnak ki, amelyek verseny alapúak és átláthatóak. Olyan szabályok kerülnek elfogadásra, amelyek az új piaci viszonyokban kiszámítható állapotot teremtenek. Végül pedig szakszerű, erős, ennek ellenére független szabályozó hatóság létrejöttét segítik elő.
A magunk részéről támogatjuk a törvény elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
