PETTKÓ ANDRÁS

Full text search

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hosszú évek előkészítő munkájának eredményeként dönthet végre a tisztelt Ház egy olyan kamaráról, amely megalakulásának gondolata már több mint tíz éve felmerült. A Horn-Kuncze-kormány alatt, már 1997-98-ban megszületett egy törvénytervezet, de az akkori kormány és a kormányzó pártok nem terjesztették az Országgyűlés elé. Az 1998-as parlamenti választások idején mind a négy parlamenti párt támogatta egy ilyen jellegű kamara létrehozását, és 2001-ben ismét felvetődött a törvény megalkotásának szükségessége, de az elkészült változat ismét nem került az Országgyűlés elé.
A jelenleg benyújtott kamarai tervezet az ápolói megnevezést még mindig kizárja. A nemzetközi gyakorlatban, a világon mindenhol az ápolói elnevezés az elfogadott, és ehhez szereznek speciális szakképesítést, de az alap az ápolói elnevezés. Meg kell még itt említeni: az Alkotmánybíróság kifejezetten úgy foglalt állást, hogy a szakmai kamaráknak úgy van helye, szerepe a jogrendszerben, ha a szolgáltatások személyes teljesítése kapcsán az azokat igénybe vevő féllel, vagyis a beteggel szemben bizalmi a viszony, és ezt részletesen kidolgozott etikai szabályozások jellemzik.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kormány sem tud egészséges nemzetet létrehozni egészséges család nélkül. A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként a módosító javaslatokat nem támogatom, miután az ápolói kinevezés a törvényjavaslatból sajnos még mindig kimaradt.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť