FARKAS IMRE

Full text search

FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Úgy megörültem annak, amit képviselőtársam mondott, hogy nem is gondoltam, hogy ezután hozzá fogok szólni, de most a 267. számú ajánlási pontot szeretném megindokolni, amit Jauernik István képviselőtársammal együtt nyújtottam be.
Ebben a javaslatban az adójóváírás összegének módosítását javasoljuk. A javaslatunk értelmében havi 70 ezer forintig, évi 840 ezer forint jövedelemig 9600 forint adójóváírást tartunk szükségesnek. A további jövedelmeknél maradna a most is érvényes 9000 forint adójóváírás. Miért terjesztettük elő ezt a javaslatot? Azért, képviselőtársaim, amiről az adótörvények megjelenése után komoly vita folyt, miszerint az alacsony jövedelmeknél a személyi jövedelemadó 2 százalékos adókulcscsökkentése nem ellensúlyozza az egészségügyi járulék 1 százalékos növelését és a nyugdíjjárulék 25 százalékának kiesését. Ezért úgy gondoljuk, hogy szükséges egy olyan javaslat, amelyik eléri azt, hogy a gyermektelen személyeknél se következzen be valójában adó-, illetve kiadásnövekedés. A javaslatunk ezt feltétlenül eléri, sőt ezen a határon bizonyos mértékben túl is megy, tehát jövedelemnövekedést tesz ebben a körben lehetővé.
Nem mondom, hogy ez a javaslat egyébként makulátlan. Aki ebben a körben számításokat végzett vagy átgondolta ezt a problémát, az bizonyára tudja, hogy ezt az adóteher-növekedés elkerülését számos módon el lehet érni. A mi javaslatunk ezek közül egyetlen kísérletnek tekinthető.
Az összeghatár és maga az összeg is megfontolandó, hiszen valóban úgy van, hogy a magasabb adókulcs belépéséig ez pluszjövedelmet jelent, onnan kezdve azonban valójában megint előfordul, hogy van egy érték, ami után néhány száz forint erejéig megint probléma adódhat. Ezért úgy gondolom, hogy a kormány, illetve képviselőtársaim partnerek lesznek abban a munkában, hogy ezt a javaslatot pontosítsuk, és olyan javaslattal tudjunk előállni, amely biztosítja azt, hogy a gyermektelen családok vagy gyermektelen adózó esetében se következzen be járulékteher-növekedés. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť