DR. BELOVICS ERVIN

Full text search

DR. BELOVICS ERVIN
DR. BELOVICS ERVIN, a legfőbb ügyész helyettese: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az alkotmány 51. §-ának (2) bekezdése szerint az ügyészség törvényességi felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás felett.
A jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtásának, valamint a szabadságelvonással járó büntetőeljárási kényszerintézkedés foganatosításának az ellenőrzése tehát az ügyészség alkotmányos joga és kötelessége. A szakági ügyészek ezért rendszeresen tartanak vizsgálatot a fogva tartást végrehajtó szerveknél, és kötelesek kivizsgálni a fogva tartottak panaszait, kérelmeit is. A vizsgálatok, illetve az ellenőrzések tapasztalatai alapján az ügyészek minden alkalommal, mégpedig a fogva tartott személyétől függetlenül, megteszik a szükséges intézkedéseket.
A képviselő úr azon kérdésére nem tudok választ adni, hogy hány panasz érkezett az ügyészséghez az elmúlt két évben svábbogarak miatt, mert ilyen irányú adatgyűjtést az ügyészség nem végez. Azt azonban el tudom mondani, hogy az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyész kizárólag a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően járt el.
Erre tekintettel kérem a képviselő urat, hogy a válaszomat elfogadni szíveskedjék. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť