DR. SZÁJER JÓZSEF

Full text search

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Szeretném támogatásomról biztosítani a Magyar Demokrata Fórum javaslatát. Másfél éven keresztül zajlottak az európai alkotmány előkészítő munkálatai az uniós Konventben, és több alkalommal mi, magyar képviselők támogattuk azokat az indítványokat, amelyek arra irányultak, hogy részben Isten megemlítésére sor kerüljön az Unió alkotmányában, részben pedig arra a közös európai vallási hagyományra is utaljon az európai alkotmány, amelyet a kereszténység jelent Európa számára.
(17.20)
Egyébként hozzáteszem, a jelenlegi szövegben jelen pillanatban is szó van az európai vallási hagyományról, és ennek esetében nyilván senki más nem gondolhat történelmi értelemben másra, mint a kereszténységre, azonban mindenképpen célszerű lenne, ha kifejezett és egyértelmű módon erről az alkotmány szólna is.
A Konventben nem sikerült ennél messzebb eljutnunk, azonban a kormányoknak nagyobb a lehetőségük, hiszen 105 ember között kellett egy hozzávetőleges egyetértést kialakítani, míg a kormányközi konferencián a 25 tagállamnak, egyenként mindegyiknek vétójoga van. Azt gondolom, hogy ez az indítvány, a Magyar Demokrata Fórum indítványa mindenképpen támogatandó. Magam is tettem több olyan módosító javaslatot az európai uniós alkotmányhoz, amely ezzel kapcsolatos, és nagyon élénk vita is bontakozott ki a Konventben ezen kérdések kapcsán.
A mostani szöveg egy kompromisszum eredménye, azonban azt gondolom, bárki, aki úgy gondolja, hogy Európa örökségéhez ez a fajta keresztény örökség hozzátartozik, az jó szívvel támogathatja ezt a javaslatot, és mivel erről a kérdésről Európa valamennyi parlamentjében vitatkoznak, nálunk is célszerű vitatkozni. Az európai polgárok többsége támogatja ennek a tételnek a bevételét, tehát támogatásomról szeretném biztosítani ezt a javaslatot.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť