BALSAY ISTVÁN

Full text search

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Hogy ne legyen több haláleset - nyáron soha nem látott hőség volt, de a gáztüzelésű és távfűtéses házban lakók ősszel és télen döbbennek rá igazán, hogy a kormány jól befűtött nekik. Egycsatornás gyűjtőkémények, régebbi nevén termoforok állami és önkormányzati támogatását már rég javasoltuk, a további halogatás pedig újabb és újabb emberéleteket veszélyeztet. Az elmúlt években több ember, sőt néhány esetben az egész család tragikus halálához vezetett a nem megfelelő kémény állapota. Kértük a tömegesen jelentkező elhasználódás miatti, társasházakban csak a teljes lakóközösség összefogásával végezhető felújítás pályázati kiírását. A társasházközösségek többször kérdezték tőlünk, mikor kerül sor a vonatkozó kormányrendelet kiadására. Végül is mi az internetről lehíva tudtuk meg, hogy júliusban megjelent a pályázati kiírás, és ezt tájékoztatásul átadtuk az érintetteknek.
Székesfehérváron közel 1400 veszélyes kémény van, az országban ennek biztosan a hússzorosa. Székesfehérváron a hatóságok két épületben - ami körülbelül ötven-ötven lakást érint - szüntették meg a gázszolgáltatást a kémények életveszélyes állapota miatt. Megítélésem szerint Budapesten és az országban több ezer életveszélyes állapotban lévő kémény és elvezető csatorna, konvektor található, így az állapotokért felelős tulajdonosok nehezen tudnak eleget tenni legfőbb feladatuknak, az életveszély elhárításának az állam és az önkormányzatok támogatása nélkül. Az önkormányzatok csapdahelyzetbe kerültek, ugyanis legalább két alkalommal meghatározott időtartam betartásával határozniuk kell helyi rendelet formájában a pályázati kiírásról, majd a pályázatok elbírálásáról.
Tisztelettel kérdezem, miért nem lehet a költségvetésben korábban elhatározott támogatás lehetőségét a társasházi közösségek számára elérhető módon és időben kihirdetni. Készült-e felmérés az országos helyzetről? Továbbá a szociálisan rászorultak esetében van-e lehetőség az önkormányzatok tehervállalási képességén túl a többgyermekes rászorult családok megsegítésére?
Egyet tisztelettel szeretnék kérni államtitkár úrtól, hogy az írásban megadott válasszal ellentétben ne az előző kormány gyakorlatát ismertesse velem és a parlamenttel.
Nagy tisztelettel köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť