DR. CSÁKY ANDRÁS

Full text search

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Köszönöm Schvarcz elnök úrnak, hogy tulajdonképpen egyetértett abban, hogy az Európai Bíróság mostani döntése - és nincsenek kétségeink efelől, ha az Európai Uniónak új tagjai vagyunk - ránk is ugyanúgy érvényes lesz. Semmi más nem kell, mint hogy valaki beadjon egy ilyen kérdést, és miután több precedens értékű ítélet született, ez ránk is érvényes lesz. Tehát nem tudom, hogy itt a fokozatos bevezetés megvalósítható-e vagy sem, vagy nem érdemes most rögtön ezt megcsinálni. Mi erre egy módosító javaslattal kísérletet teszünk.
Amit Tóth képviselő úr mondott, az az érdekes, hogy heti 40 óráról beszélt. Kérem, a törvényjavaslat értelmében a heti munkaidő a munkáltató rendelkezése szerint a 48 órát nem haladhatja meg; annál több nem lehet, 48 óra lehet. Tehát az egészségügyiek esetében nem a munka törvénykönyve 117. §-a érvényesül, ami azt mondja, hogy 40 óra a kötelező munkaidő, és a (2) bekezdés pedig azt mondja, hogy ettől csak lefelé lehet eltérni, hanem itt 48 órában maximálja. Ez azt jelenti, hogy van a 40 óra, plusz 8 óra kötelezően teljesítendő túlmunka. Ez idáig még rendben is van. Csak ezt a 8 órát mintha a finanszírozás szempontjából elfelejtettük volna, mert csak a 12 óra önként vállalt túlmunkára mondjuk azt, hogy ügyeleti díj plusz 50 százalék.
Úgyhogy erre is nyújtottunk be módosító javaslatot, csak kérem, hogy ezen gondolkozzanak el; mint ahogy arról is, hogy a munka törvénykönyve az ügyeletet még rendkívüli munkavégzésnek minősítette. Itt tulajdonképpen, habár direkt nincs kimondva, az ügyelet az önként vállalt munka fogalma alá tartozik. Ugyanakkor a gyermeket nevelő családok esetében semmiféle védelmet nem nyújt ez a jogszabály. Erre is nyújtottunk be törvénymódosító javaslatot. Ezen is gondolkozzunk el majd, kérem, a részletes vita során.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť