TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! 2003. június 16-án ismeretlen tettesek megverték Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökét. Egy nappal később a PSZÁF vizsgálatának eredményeként napvilágra került, hogy a Britton Kft. és a Pevdi Kft. szabálytalanul szerezte meg az irányítást a Pannonplast Rt.-ben. A PSZÁF célvizsgálata megállapította azt is, hogy az ügylet finanszírozásában részt vállalt egy állami cég, az Állami Autópálya Kezelő Rt., akinek volt vezetője azóta előzetes letartóztatásban van.
A Pannonplast Rt. részvényeinek felvásárlásával összefüggő felügyeleti ellenőrzés a rendszerváltás óta megismert legsúlyosabb pénzmosási és sikkasztási ügyleteket tárta fel, amelyek indokolttá tették a vizsgálat kiterjesztését. A K&H Equitiesnél lefolytatott felügyeleti vizsgálat részeredményeként a PSZÁF a rendőrségen és az ügyészségen feljelentést tett. A rendőrség és a Nemzetbiztonsági Hivatal csak ezt követően kezdett vizsgálódni a PSZÁF bejelentésére.
Mintegy két hét elteltével az ön korábbi munkahelye, a K&H Bank elismerte, hogy mind a Pannonplast-részvénycsomagot összegyűjtő befektetők, mind az ügyletet közvetetten finanszírozó Állami Autópálya Kezelő kapcsolatba hozható az akkor még mindenki számára ismeretlen Kulcsár Attilával, az ügy jelenleg Bécsben tartózkodó magányos főszereplőjével. Nem telt el egy újabb hónap, és talán még az eddiginél is nagyobb bomba robbant. A PSZÁF célvizsgálata ugyanis megállapította, hogy a Medgyessy Péter miniszterelnök által korábban elnökölt Inter-Európa Bank is érintett a sikkasztási és pénzmosási botrányban, miután kiderült, hogy a pénzintézet egyik fiókjából vették fel külföldi magánszemélyek azt a 6 milliárd forintot, amely a K&H Equitiesnél történt pénzügyi manipulációkból származott.
Tisztelt Miniszter Úr! Miután maga a miniszterelnök kimondta az ítéletet a hatályos jogszabályok alapján eljáró, de a kormány iránt nem lojális köztisztviselőre, Szász Károlyra, az ön által vezetett minisztérium Szent István ünnepét tartotta alkalmas időpontnak arra, hogy bejelentse, azonnali vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy milyen fokú felelősség terheli a PSZÁF-ot.
Mindezek után az alábbi kérdéseket szeretném megfogalmazni. Miért és milyen jogi alapon indított ön vizsgálatot? Megengedhetőnek tartja-e ön egy köztársaságban, egy demokráciában, egy jogállamban, hogy ezt a vizsgálatot, ezt a vadászatot, ezt a hajtóvadászatot azok folytassák le, akik maguk is az ügyben érintett pénzintézetek vezetői voltak? Minimum erkölcsi érintettségük, objektivitásuk egyértelműen megkérdőjelezhető.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť