LASZTOVICZA JENŐ

Full text search

LASZTOVICZA JENŐ
LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Még egyszer szeretném kihangsúlyozni, hogy ez az ágazat már annyi kudarcot élt át a rendszerváltás óta, hogy ennek szeretnénk elejét venni. Hiszen azért hiába mondja Pál Béla államtitkár úr, hogy itt a szakmaiság, a szakmai szervezetek véleménye nagyon fontos, ez fontos volt az előző időszakokban is. Ha nem lett volna a polgári kormány idejében is fontos, akkor nem lehetett volna azt elérni, hogy míg az 1998-as kormányváltáskor a turisztikai célelőirányzat 5-5,5 milliárd forint volt, rá két évre, az Orbán-kormány idején meghatszoroztuk összességében ezt a forrást egy évre vetítve, vagyis 600 százalékkal növeltük. Ez szintén a szervezeteknek is köszönhető.
Úgy gondolom, hogy ezeknek a szakmai szervezeteknek a véleménye nagyon fontos, és ezért is adtuk be ezt a módosító indítványt. Hiszen tényleg ez egy olyan ágazat, amelynek a fejlesztése a továbbiakban is fontos ahhoz, hogy versenyképesek lehessünk; főleg akkor, amikor egy év múlva Magyarország európai uniós csatlakozása megtörténik. Hiszen egy nagyon komoly versenyhelyzetben lesz ez az ágazat is, ugyanúgy, mint más.
Csak egy-két példát szeretnék mondani. Intenzív fejlesztésen ment át az egészségturisztika. Olyan gyógyfürdőket fejlesztettünk, amelyek eddig is nemzetközi hírűek voltak, és hiába költött rá a kormány nagyon sok pénzt, meg lehet nézni a statisztikákat, hogy teltházas fürdők vannak, pedig nem olcsóak a belépőjegyek. Tehát van igény a belföldi pihenni vágyóknak is arra, hogy kulturált környezetben pihenhessék ki a hétköznapi fáradalmaikat. Annak ellenére, hogy kormánypárti képviselők néha újságcikkekben kritizálják ezeket a döntéseket, amiket annak idején hoztunk, a tények mégis mást mutatnak.
Ezért illettem kritikával azt, amikor a költségvetés tárgyalásánál is az idegenforgalmi célelőirányzatot jelentősen megkurtították. Ezért adtuk be a módosítást, hogy legalább az állami irányítás struktúrája maradjon.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť