DR. CSÁKY ANDRÁS

Full text search

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Ott folytatnám, ahol Gógl képviselő úr befejezte a fogyatékosságot illetően, mert a kormánypártok fennen hangoztatják, hogy ez a kötelező egészségügyi ellátást nem érinti, hogy nem érinti az államnak az alkotmányban rögzített ellátással kapcsolatos felelősségét.
(16.50)
Csak hát akár a '94-98 közötti ígéreteket és teljesüléseket, akár a szocialista-szabad demokrata kormányzat elmúlt egyéves, többek között egészségügyi tevékenységét illetően az emberben azért kétségek ébrednek, és tényleg kár, hogy nincs kivetítve a törvényszöveg, ugyanis arra apellálnak kormánypárti képviselőtársaink, hogy az egészségügyi társadalom alapvetően törvényellenes; nagyon jól tudjuk, hogy ha orvosok, egészségügyi szakdolgozók valamit nem szeretnek böngészni, akkor az a törvény szövege. Általában a társadalom is így van ezzel, hogy nem nagyon szokta olvasgatni és értelmezni a szövegeket. De úgy gondolom, hogy ha egy törvényben arra kap felhatalmazást az egészségügyi kormányzat, hogy az országos regionális egészségügyi közszolgáltatások körét, illetve feladatkör esetén ezeknek földrajzi határait meghatározza, akkor csak valamilyen módon csatlakozik a törvényjavaslat a kötelező szolgáltatáshoz; csak jogosak azok a félelmek, ha az egyéb nyilatkozatokkal vetjük össze, hogy itt bizony egy szolgáltatásszűkítésnek az előkészítéséről van szó.
Úgyhogy én csak azt tudom kérni, hogy kormánypárti képviselőtársaim gondosabban olvassák el a törvényszöveget (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és gondolkozzanak el a mögöttes hátteréről, nem vitatva azt, lehet, hogy a kormányzat a saját képviselőit sem világosította fel teljes mértékben.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť