DR. NYITRAI ZSOLT

Full text search

DR. NYITRAI ZSOLT
DR. NYITRAI ZSOLT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Oktatási Minisztérium Sulinet közbeszerzési eljárása megsértette a versenytörvényt és a közbeszerzési törvényt, ezért az eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette, és hárommillió forint bírságot szabott ki.
Korábban önök még azt nyilatkozták, hogy a jogvita eldöntése a Közbeszerzési Döntőbizottság feladata, ám az önök számára kedvezőtlen döntést minősíthetetlen módon megtámadták. Úgy tűnik, hogy az ellenőrző és bírói szervezetek függetlensége és sérthetetlensége csak addig fontos, míg önök mellett ítélnek. Az OM-ben a programfelelősök már tavaly novemberben tudták, hogy a kiírandó, nyíltnak mondott közbeszerzést csak a jelenlegi szolgáltató nyerheti. A miniszter úr azonban nem ezt tartotta felháborítónak bizottsági meghallgatásán, hanem hogy mindez napvilágra került.
A tárca hanyagsága miatt veszélyben van több százezer diák és pedagógus internet-hozzáférése, megáll a hálózat bővítése, késik a sávszélesség növelése. Az OM a Sulinet-szerződést meghosszabbította, itt ismét alaposnak tűnik a törvénysértés gyanúja, hiszen a szerződés kétnaponta meghaladja a közbeszerzési értékhatárt.
Kérdéseim a következők: a tavalyi év során kormányhatározattal vagy a költségvetés nyári módosításakor miért nem biztosította a tárca és a kormány a Sulinet-program fedezetét? Az Oktatási Minisztérium a rendelkezésre álló milliárdokkal miért nem az árakat csökkentő versenyt, miért a monopóliumokat támogatja? Hogyan tudhatták a tárca informatikai vezetői tavaly novemberben, hogy ki nyeri az idei közbeszerzési eljárást? Ki a felelős a tárcánál a törvénysértésekért és a kialakult súlyos helyzetért? Lesznek-e személyi konzekvenciák? Mi a fontos önnek, államtitkár úr, és a miniszter úrnak: beszélni a Sulinetről, vagy a gyermekek és a pedagógusok érdekében segíteni annak bővülését?
Várom a válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť