DR. TÓTH JÓZSEF

Full text search

DR. TÓTH JÓZSEF
DR. TÓTH JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Gyakorlati tapasztalatok alapján mondhatom, hogy ha embertársaink közül valaki valamilyen okból az addigi körülményeinél rosszabb helyzetbe kerül, akkor a megszokottnál lényegesen érzékenyebben reagál a külvilág jeleire. Különösen így van ez, ha a megváltozott helyzetet az egészségi állapot romlása idézi elő, és a külvilágot valamilyen hivatal képviseli. Sajnos, sokan élnek köztünk, akik ezt az élethelyzetet kénytelenek elviselni. Valamennyiünk számára fontos aktualitás, hogy idén a fogyatékosokat kiemelt figyelem kell hogy kísérje.
A jelenlegi szabályozás szerint, ha valakinek a munkavégző képessége jelentős mértékben megváltozik, akkor egy előírt és szigorúan meghatározott folyamat végén leszázalékolttá válhat. Úgy vélem, helyes, hogy ez az eljárás pontosan szabályozott. Jó, hogy szakmailag jól felkészült orvosok és szakértők állapítják meg a leszázalékolás mértékét, illetve időtartamát. Ugyanakkor érthetetlen, emberileg nehezen elfogadható, hogy azok esetében is rendszeres, időközönként ismétlődő felülvizsgálatot írnak elő, akiknek az állapota az orvostudomány mai ismerete szerint már visszafordíthatatlan. Az érintettek elmondása szerint egyes kedvezmények igénybevételekor is az emberi méltóságukat sértő eseményeket kénytelenek elviselni.
Mindezek figyelembevételével, a fogyatékosok évében különösen, kérdezem az államtitkár urat, lehet-e humánusabban, megértőben foglalkozni a megváltozott munkaképességű emberekkel. Tisztelettel várom válaszát.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť