KELETI GYÖRGY

Full text search

KELETI GYÖRGY
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Simicskó úrnak két hozzászólása volt, az egyikben a csúsztatásnak egy klasszikus esetével találkozhattunk - talán tanítani is fogják majd előbb-utóbb a politikai felkészülést folytatóknak -, nevezetesen azt mondta, hogy mi támogattuk a szavazatunkkal ezt a határozatot. Mi nem támogattuk.
Szeretném emlékeztetni a tisztelt képviselőtársamat, hogy amikor a nemzetőrségről szóló parlamenti határozat volt, akkor a szocialista frakció és a Szabad Demokraták Szövetségének frakciója teljes mértékben nemmel szavazott - elnézést kérek, egy fő kivételével, úgy hívták, hogy Szűrös Mátyás -, valamennyi képviselőnk nemmel szavazott. Ön szándékosan keveri össze a hosszú és középtávú fejlesztési tervről szóló határozattal, amit valóban nagy többségben mi is támogattunk, de engedje meg, hogy ebből valamilyen módon idézzek. Ugyanis az nem azt mondta, hogy a nemzetőrséget milyen szervezetté kell átalakítani, hanem ez az említett országgyűlési határozat arról is szól, hogy az átalakításnak ki kell terjednie a haderő életének minden területére, ennek megfelelően meg kell vizsgálni a területvédelmi erők átalakításának, a nemzetőrség fokozatos létrehozásának lehetőségeit és feltételeit. Ez nem létrehozást jelent - gondolom, ezzel mindenki tisztában van.
A másik, amit a rendelkezésre álló időben szeretnék elmondani: Simicskó úr azt mondta, hogy ha mi most ezt a határozatot megszavazzuk, akkor minden olyan törekvést, amit ők szerettek volna ezzel megvalósítani, annullálunk. Felhívom a figyelmét arra, hogy a kormány által most benyújtott határozati javaslat módosításában a következő mondat szerepel: “A vizsgálatok alapján megállapítást nyert, hogy az Országgyűlés által a nemzetőrség - mint egy új, önálló fegyveres erő - létrehozásával elérni szándékozott célok előnyösebben és eredményesebben valósíthatók meg az önkéntes tartalékos rendszer keretében.” Azt gondolom, jó lenne a felkészülés során a tisztelt képviselőtársamnak elolvasni ezt az indoklást, és a megfelelő következtetéseket levonni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť