KELETI GYÖRGY

Full text search

KELETI GYÖRGY
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen. Elnézést kérek, hogy ismételten szót kértem. Azért szeretném, mert úgy tűnik számomra, hogy az ellenzékben lévő képviselőtársaim egy része nem a határozat lényegét látja. Ugyanis ennek a határozatnak az 1. pontja így szól: “Az Országgyűlés a haderőreform végrehajtásával párhuzamosan szükségesnek tartja létrehozni” - és most lassabban mondom - ”önálló fegyveres erőként a nemzetőrséget.” Ez a kulcsmondata az egésznek.
Nem tudom, tisztában van-e vele, tisztelt képviselőtársam (Dr. Katona Béla: Nincs.) - Márton Attiláról beszélek, aki az imént szólt -, hogy itt nem a feladatokat kéne sorrendbe venni, hanem azt kéne megvizsgálni, mi például egy önálló fegyveres erő. Ma az alkotmányban rögzített módon két fegyveres erő létezik: az egyik a honvédség, a másik a határőrség. Egy újabb fegyveres erő felállítása megítélésünk szerint indokolatlan. Ugyanis ha valaki ismeri az ilyen jellegű szervezetek létrehozásának, működésének rendjét, akkor világosan tudnia kell, hogy önálló fegyveres erőként önálló parancsnoksággal, önálló költségvetéssel, önálló logisztikai ellátottsággal, önálló fegyverzettel és sorolhatnám, hogy milyen önálló tényezőkkel kell bírnia. Ez az, amit mi ellenzünk, ami ellen tiltakozunk, hogy az ezt a feladatot létrehozó szervezet önálló haderőként jöjjön létre.
Mi azt mondjuk, hogy az úgynevezett önkéntes tartalékos rendszer keretében, a Magyar Honvédség vezérkarának irányítása mellett, egybevetve a feladatrendszerét a meglévő hadsereggel, folytassa le ezt a munkát. De ha végignézi a határozatot, akkor a következő arra utal, hogy ezt hogyan lehetne létrehozni, milyen előkészítő munkát igényel; a 3. pontja pedig azt mondja, hogy mikor hozzák ide ezeket a törvénymódosításokat a parlament elé.
(17.40)
Vagyis ebből a határozatból mi mindennel ellentétes (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) véleményt mondunk. Akkor tessék megmondani: mit lehet módosítani ezen a határozaton?
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť