MÁRTON ATTILA

Full text search

MÁRTON ATTILA
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Keleti képviselő úr egy szóval nem vitatkozott azzal, amit én elmondtam. Ön ismét a határozati javaslatról beszélt, én pedig arról beszélek, hogy ha önök úgy gondolják, hogy ez az önök szájíze szerint nem megfelelő, de a céllal, azzal, hogy egy utánpótlás-lehetőség, valamiféle szervezeti bázis létrejöjjön, akkor ezt a határozati javaslatot nem elutasítani, hanem átdolgozni kell. Szerintem rengeteg példa volt már ebben a Házban arra, hogy volt valami, amit alaposan átdolgozva végül is az éppen aktuális helyzetnek megfelelően lett valamiféle végeredménye. Én erre gondolok, és arra, hogy ha önök valóban komolyan gondolják, hogy ezt meg szeretnék tenni, és valóban a kompromisszumos megoldások mellett kötelezték el magukat, akkor önök megtennék, és nem élből elutasítanák. Akkor most nem két soron - ami határozati javaslatot a miniszter úr beterjesztett - vitatkoznánk, hanem annak a részletein, amit, mondjuk, önök kidolgoztak a szakmai tanulmányok hatására, ide beterjesztettek, és arról mondhatnánk el a szakmai véleményünket. Sajnos, most nem ez történik.
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť