BURÁNY SÁNDOR

Full text search

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Jogos a kérdés, hiszen nagy fontosságú ügyről van szó, amit az Országgyűlésben is érdemes szóba hozni.
Először is, az új rendelkezések egyik lényege az, hogy biztosítjuk a szabad bankválasztást. Ennek keretében 2003 februárjától a diákok bármely hazai hitelintézetnél vezetett folyószámlára kérhetik a hallgatói hitel átutalását. A Diákhitel Központ Részvénytársaság hat bankkal és több mint százhúsz takarékszövetkezettel kötött együttműködési megállapodást, és ezáltal megvalósulhat az egypontos ügyintézés is. Természetesen a hallgatók e hitelintézetek mellett más bankhoz is kérhetik az átutalást, ebben az esetben az igénylőlapokat továbbra is a Magyar Postánál szerezhetik be.
Másodszor: változtak a törlesztés szabályai is. Ennek lényege, hogy a törlesztőrészlet megállapításánál az adós két évvel korábbi jövedelmét veszik számításba, a törlesztés első két évében pedig a minimálbér alapján kell megállapítani a törlesztendő összeget. A változtatások egyszerűbbé, átláthatóbbá és pontosabbá teszik a diákhitelek törlesztését.
Harmadszor: bővül az igénybevételi lehetőség is. Január 1-jétől azok a felsőfokú szakképzésben részt vevők is igényelhetik a diákhitelt, akik tanulmányaikat felsőoktatási intézménnyel kötött megállapodás alapján szakközépiskolában végzik. Ez bővítés.
Végül negyedszer: a kamattámogatás kiterjed a terhességi gyermekágyi segély időtartamára is. A rendeletmódosítás szerint a terhességi gyermekágyi segélyben részesülő hitelfelvevők is kérhetik a hallgatói hitel törlesztésének szüneteltetését és ezzel egyidejűleg a célzott kamattámogatást. Az új szabályok szerint azok is kaphatnak kamattámogatást, akik a hallgatói jogviszonyuk alatt vállalnak gyermeket.
Kérem a tájékoztatás elfogadását. Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť