DR. SALAMON LÁSZLÓ

Full text search

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Wiener György képviselő úr iménti felszólalásában azt a jogi gondolkodásmódot kifogásolta, hogy a Házszabály általános rendelkezéseit hívom segítségül egy ilyen, joggal mondhatom, felháborító döntéssel szemben.
(15.50)
A képviselő úr - aki jogász kolléga - nagyon jól tudja, hogy ez a jogértelmezési módszer bevett a jog gyakorlása, értelmezése területén. Csak példaként az Alkotmánybíróság számos döntésére hivatkozom, amely a magyar alkotmány azon rendelkezése alapján, hogy Magyarország független, demokratikus jogállam, jó néhány alkotmánybírósági döntést hozott, mert a jogállamiság követelményéből nagyon sok következtetést vont le például elévülési kérdések mikénti értelmezésére, például a jogszabályok kihirdetésével kapcsolatos idő meghatározásával kapcsolatban, amikor arra utalt, hogy kellő időt kell hagyni a jogszabályok tartalmának megismerésére az állampolgároknak. Nem folytatom a példákat, csupán emlékeztetőül idéztem ezeket a képviselő úr figyelmébe. Ő is nagyon jól tudja, hogy ez bevett értelmezési mód.
Miről is van szó egyébként, képviselőtársaim? Arról, hogy a költségvetési bizottság 2002. november 29-én nem tudta megtárgyalni a módosító javaslatokat. Arról! Mert miről szól a költségvetési törvény, képviselőtársaim? Arról, hogy egy állam egy évben milyen bevételekhez jut, milyen adókhoz, milyen illetékekhez, mi ezeknek a mértéke, milyen összegben lehet ezekre számítani és mire kell ezeket fordítani. A költségvetési törvény módosító javaslatainál olyan dolgokat kellett volna a költségvetési bizottságban megvitatni, hogy hogyan alakuljanak a nyugdíjak, a bérek, a fizetések, mennyi pénz jusson az önkormányzatokra, a kórházakra, a színházakra, az iskolákra, az oktatásügyre és még sorolhatnám. És önök azt mondják, hogy ezekre a módosító javaslatokra egy bizottságban két percnél többet nem szabad szánni? Ez szégyen, képviselőtársaim! Ez a bizottsági munkának az abszolút lebecsülése, kiüresítése, formálissá tétele és a parlament működésének az arculcsapása. (Taps az ellenzéki oldalon.) És amilyen ez a tárgyalás volt, ahogy önök a költségvetési törvényhez benyújtott módosító javaslatokat megengedték megtárgyalni, olyan is lett ez a költségvetési törvény. (Derültség a kormánypárti oldalon. - Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť