ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Full text search

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Jó reggelt kívánok! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket a mai ülésnapunkon. Köszöntöm köztársasági elnök urat, miniszterelnök urat, köszöntöm a kormány tagjait, képviselőtársaimat, köszöntöm a diplomáciai testület tagjait, vendégeinket, munkatársainkat és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunkat. Köszöntöm az Alkotmánybíróság elnökét.
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 2. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Nagy Nóra jegyző asszony és Balogh László jegyző úr lesz segítségemre.
Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági elnöki értekezlet alapján tárgysorozatba-vételre, illetve ajánlás készítésére kijelöltem a bizottságokat. Az érdeklődők a bizottsági főosztályon, a főemelet 2. számú szobában kaphatnak ezekről tájékoztatást.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a mai ülésnaptól üzembe helyeztük a chipkártyával működő elektronikus szavazatszámláló és konferenciarendszert. Az ennek használatáról készült tájékoztatót valamennyi képviselőtársam kézhez kapta. Kérem az ülés résztvevőit, hogy a rendszer használatához szíveskedjenek kártyájukat az olvasóba helyezni, természetesen úgy, hogy nevük olvasható legyen, mert szavazni, felszólalásra jelentkezni és felszólalni csak ennek megléte esetén lehetséges. Amennyiben szavazórendszerük a kártya behelyezése után nem működik, kérem, hogy a terembiztosokhoz forduljanak segítségért.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť