DR. LAMPERTH MÓNIKA

Full text search

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Köszönöm szépen. Azoknál az eseményeknél, amelyek összefüggésbe hozhatók ezzel a vis maior eseménnyel, mint ahogy a nevében is benne van, ez egy olyan rendkívüli helyzet, amire gyorsan kell reagálni, és amivel előre nem számolhattak, megmondja a jogszabály pontosan, hogy a vis maior keret mire használható.
Ez a példa is, amit ön említett, ugyanilyen eljárást igényel, és egyébként mi azt kérjük valamennyi önkormányzattól, hogy gondosan mérlegeljék a jogszabályt, értelmezzék, terjesszék fel a kérelmüket, és mindazt, ami igazolt költség és a hóval kapcsolatos, ez az alap finanszírozni fogja, és mindenre, ami nem tartozik bele, azt fogja mondani az elbíráló, hogy ennek a fedezetét más forrásban kell megkeresni. Meg vagyok róla győződve, mint ahogyan eddig is az önkormányzatok jól alkalmazták ezt a szabályt, és minden olyan vis maior eseményre, ahol szükség volt, megvolt a szükséges fedezet, ez így lesz most is.
Utolsó mondatként szeretném megköszönni, megragadva az alkalmat, valamennyi polgármesternek, valamennyi önkormányzati vezetőnek (Az elnök jelzi az idő leteltét.) és mindenkinek, aki dolgozott a hóhelyzet megoldásán, azt az áldozatkész munkát, amit valamennyien, az egész ország, tapasztalhattunk.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť