DR. CSILLAG ISTVÁN

Full text search

DR. CSILLAG ISTVÁN
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nyilván a statisztikában nagyon sok érdekes tanulmányt tudunk közösen folytatni arról, hogy melyik időszaktól melyik időszakig mi mivel függ össze. Ettől most eltekintenék, viszont azt szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy a gáz természetesen éppen olyan árucikk - és éppúgy meg kell fizetni a költségeit -, mint ahogy a mindennapi életünk összes tartozéka. Azonban ahhoz, hogy a lakosság döntő többsége számára meglehetősen drága importált gáz ára ne jelentse a megfizethetetlenséget, rendelkezésünkre áll - vélhetően még egy évtizedig - a hazai kitermelésű gáz is.
(14.10)
Az ebből származó különbözet, tehát az importár és a hazai kitermelésű gáz költségei közötti összeg bányajáradék formájában az új gáztörvény érvényesítése, a piacnyitás esetében is felhasználható lesz arra, hogy ellensúlyozzuk a háztartások esetében a magas importárakat.
Következésképpen a kérdésére azt tudom felelni, hogy az a döntés, amit meghozott a kormány, arra vonatkozik, hogy a kettős védelmet továbbra is megteremtse a fogyasztók, illetőleg az állampolgárok számára. Egyfelől mint fogyasztóknak, próbáljuk meg a monopolistákkal szembeni áremelési törekvéseket visszaverni, és ebben az értelemben mint fogyasztókat védeni őket. Másfelől mint adófizetőket, hiszen abban az esetben, ha ezt nem tennénk meg, kompenzálnunk kellene a jelentős részben még mindig állami tulajdonban lévő magyar gázkitermelő és gázelosztó céget. A kettős védelem pedig lehetőséget ad kompenzációra és a világpiaci árak érvényesítésére is a háztartásoknál. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť