TATAI-TÓTH ANDRÁS

Full text search

TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A Komlói Városi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Páva Zoltán országgyűlési képviselő mentelmi ügyében, mivel ellene Zima István, Szágy község polgármestere feljelentést tett becsületsértés vétsége miatt.
A feljelentés szerint Páva Zoltán egy 2002. október 9-ei keltezésű levelében kétségbe vonta a feljelentő értelmi képességeit. (Derültség.) A mentelmi bizottság az ügyet február 5-én tárgyalta. Megállapította, hogy a feljelentéshez mellékelt levél szerint a képviselő úr a munkáját végezte, amikor az általa visszásnak tartott helyzetekre, állapotokra hívta fel a polgármester úr figyelmét. Ugyanakkor a mentelmi bizottság a feljelentő által sérelmezett kifejezéstől, valamint a levél stílusától elhatárolódik. Az országgyűlési képviselőktől elvárható, hogy a leghevesebb viták közepette is őrizzék meg higgadtságukat, és fokozott önuralmat tanúsítva segítsék a parlamenti demokrácia erősítését, óvják az Országgyűlés tekintélyét. Erről beszélt Csákabonyi úr, hogy a mentelmi bizottság ezeket az ügyeket napirendre fogja tűzni a közeljövőben.
Másrészről a kifogásolt kijelentések két politikai közszereplő közötti, választási kampány során keletkezett hosszas és heves politikai vita részét képezik. Az Alkotmánybíróság 36/1994. számú határozatára is tekintettel nem tartja indokoltnak a politikai vita büntetőeljárásban történő folytatását.
A mentelmi bizottság 9 szavazattal, 1 tartózkodás mellett azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Páva Zoltán mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť