PÁSZTOHY ANDRÁS

Full text search

PÁSZTOHY ANDRÁS
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A 4. § (4) bekezdéséhez, amihez Kékkői képviselőtársam módosítót nyújtott be, ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ez valóban egy vitatott pont volt a bizottsági ülésen is, és abban maradtunk képviselőtársaimmal a bizottsági ülés végeztével, hogy azokról a pontokról, amelyeknél úgy érezzük, hogy mindenképpen szükséges a szakmai szempontok figyelembevételével történő módosítás ahhoz, hogy a törvény valóban jobb legyen, holnap délelőtt 11 órakor négypárti szakmai egyeztetést tartanánk (Dr. Magda Sándor: Tartunk!) - tartunk, pontosan, köszönöm -, ahol végigmegyünk azokon a sarkalatos kérdéseken, amelyek mindenképpen szükségeltetnek ahhoz, hogy közmegegyezéssel, jobbító szándékkal jobb legyen a törvény.
Attól tartok, hogy ez is ebbe a dologba tartozik. Úgy gondolom, tekintettel arra, hogy nemsokára, jövő év májusától az uniós szabályozási rendszerbe fogunk bekapcsolódni, nem lenne szerencsés, ha túlságosan elapróznánk vagy túlbonyolítanánk a kerettörvényt, és ezáltal tennénk használhatatlanná erre a rövid időre is.
Tehát úgy gondolom - most nem akarok végigmenni az időkorlátok miatt sem, meg holnap mindenképpen érdemben fogunk ezekről a kérdésekről tárgyalni -, ami az adott keretek, lehetőségek között jobbítható, azt jobbítsuk, amit el kell hagyni, hagyjuk el, de nyilván csodát nem tudunk tenni.
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť