GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném én is azt javasolni, hogy a munka törvénykönyvének a vitáját folytassuk, mert az talán érdemlegesebb. Mert itt akkor most én is elmondhatnám, hogy úgy érzem, önök azt a fajta gondolkodást gerjesztik, hogy minél rosszabb, annál jobb, mindegy, hogy ez milyen keretek között történik, csak a politikai érdekeik vezénylik; szóval mondhatnék ilyen dolgokat, de nem akarom ezt ragozni, mert nincs értelme. Azt gondolom, hogy a munkatörvénykönyv keretei közötti vitát kellene folytatni, azzal talán jobban előrehaladnánk.
Sümeghy úrnak két gondolatot szeretnék mondani, ami az államtitkár úr kétpercesébe nem fért bele, az pedig az lett volna, hogy azon támogatási rendszereken kívül, amiről ő is szólt és Simon képviselőtársam is, az EU-kapcsolódás, -csatlakozás elősegítése érdekében 150 milliárdos hitelfelvételi lehetőségekre kerül sor, ebből 40 milliárd a kis- és középvállalkozások segítését fogja megtenni. Tehát azért mértékadó pénzügyi források vannak azon típusú, ön által felvetett feszültség- és problémahalmazoknak a kezelésére, amikről az előbbiekben szólt.
Még egy dolog emellett vagy mindezeket kiegészítve: azt gondolom, hogy az, amiről beszélünk, hogy a törvények nem érdeklik az embereket, indirekte lehet, hogy igaz, de azt azért látni kell, hogy a törvényeknek a mikéntje az emberek életét egyértelműen befolyásolja. Tehát ilyen értelemben, azt gondolom, talán logikusabb és célszerűbb, ha megpróbáljuk a pályát megrajzolni, újra a munkatörvénykönyv keretei közötti jogharmonizációs vita irányába terelni, mert talán az ésszerű módosító javaslataikkal vagy azok előkészítésével nagyobb eredményt tudunk elérni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť