LASZTOVICZA JENŐ

Full text search

LASZTOVICZA JENŐ
LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Amikor elkezdtem a beszédemet, mondtam, hogy a törvényjavaslattal nincs különösebb gond, csak felhívtam egy másik aspektusra a figyelmet, amely az embereket érdekli; és lehet, hogy jobban érdekli, mert a saját megélhetésükről szól, mint hogy most a törvényjavaslatról vitázzunk csak. És én úgy gondolom, hogy azért vagyunk a parlamentben, és a magyar parlament azért parlament, hogy ezeket a véleményeket szabadon elmondhassam. Ha tetszik, ha nem. Önök is elmondhatják, és négy éven keresztül ugyanezt el is mondták. Tehát úgy gondolom, azért az államtitkár úr nem róhat meg itt senkit, hogy elmondta saját véleményét más szemszögből, ami lehet, hogy önöknek kínos.
A másik meg a hangnem. Hogy itt ki vezet félre kit, és ki hazudik, ez azért nem egészen egyértelmű. Igaza van az államtitkár úrnak abban, hogy az adójóváírással a nettó jövedelem nőtt. Sümeghy úr a bruttóról is beszélt - a bruttóhoz önök nem nyúltak. Tehát itt Sümeghy képviselőtársam senkit nem vezetett félre, mert a bruttó minimálbér 50 ezer volt tavaly is meg idén is. Úgyhogy arra kérem az államtitkár urat, hogy ne csúsztasson ilyen értelemben.
Visszatérve: a mi álláspontunk szerint önök lényegesen kevesebb pénzt fordítanak a magyar kis- és középvállalkozások feltőkésítésére, mint amennyire igény lenne. Ezt számokkal is lehet illusztrálni, a költségvetésnél épp eleget vitatkoztunk ezen. Az én hozzászólásom erről szólt többek között, hogy igenis helyzetbe kellene hozni azokat a vállalkozásokat, akik Magyarország munkavállalóinak több mint kétharmadát foglalkoztatják, hiszen az EU-csatlakozás után csak akkor lehetnek versenyképesek, ha megfelelő minőséget megfelelő költségekkel tudnak előállítani. Márpedig megfelelő költségekkel nem fognak tudni előállítani termékeket 30-40 éves gépekkel.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť