VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ ILDIKÓ

Full text search

VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ ILDIKÓ
VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ellenzéki képviselőtársaim azt fejtegetik, hogy akik otthon ülnek, és hallgatják ezt a vitát, vagy figyelemmel kísérik úgy általában a munkatörvénykönyv módosításáról szóló vitát, azokat nem elsősorban az e törvényben foglaltak érdeklik, hanem leginkább az, hogy érzik-e azokat a pozitív változásokat, amelyekről államtitkár úr beszélt. Nos, nekem meggyőződésem, hogy ezek nagyon fontos törvénymódosítási javaslatok, tehát biztos, hogy figyelemmel kísérik.
Gyakran el szoktam mondani itt a parlamentben, hogy én Borsod-abaúj-Zemplén megyében élek, azon belül is Magyarország leghátrányosabb kistérségében, a 150.-ben, Edelényben, és még itt is azt tapasztaltam - és én is furcsálltam eleinte -, hogy miközben a kormány intézkedései kapcsán nagymértékben megnőttek a közmunkára fordítható eszközök, és ezekkel az aprófalvas településeken éltek is az önkormányzatok, mindeközben nem nagyon csökkent a munkanélküliségi ráta, sőt bizonyos tekintetben még nőtt is. Besétáltam az edelényi munkaügyi központba, hogy megérdeklődjem, mi ennek az oka. S akkor elmondták, hogy olyanok, akik már hosszú évek óta inaktívak, egyáltalán nem dolgoztak, megpróbálták valahogy túlélni ezt a nehéz helyzetet, most bementek, és regisztráltatták magukat; azért, mert azt látták, hogy lényegesen nagyobb mértékű a közhasznú foglalkoztatás és a közmunkaprogram a területeken, és jól járnak azok, akik regisztráltatva vannak, és ezért ők is inkább ezt vállalják, mint azt, hogy otthon ülve túléljék valahogy ezt a nehéz időszakot. És higgyék el, hogy ez jó folyamat, még akkor is, ha első ránézésre fordítottnak látszik. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť