HEGYI GYULA

Full text search

HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Surján László képviselőtársam szélesebb összefüggéseket is érintett az egyházak szociális tevékenységével kapcsolatban, és ehhez szeretnék egy apró, de azoknak, akik benne élnek, egyáltalán nem jelentéktelen adalékot hozzátenni: Vecsei Miklós úr, akit, gondolom, sokan ismerünk ebben a Házban, a Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, nos, a kormány őt nevezte ki hajléktalanügyi miniszteri biztossá, és éppen a napokban adott egy nyilatkozatot, amiben elmondta azt, hogy mint kormánymegbízott is mennyire fontosnak tartja, hogy az egyházak az eddigieknél nagyobb szerepet kapjanak és vállalhassanak például a hajléktalanellátásban.
Ezekben a napokban, amikor mindannyian megtapasztaljuk azt a kegyetlen telet, amiben élni kényszerülnek hajléktalan sorstársaink, akkor valóban sokan gondolunk arra, hogy sok más intézmény mellett az egyházaknak az összetartó közösségi ereje, intézményi hálózata is alkalmas lehet arra, hogy segítsen a további hajléktalanellátásban. A kormány ezt nemhogy megakadályozni akarja, hanem minden módon szeretné, ha ez bekövetkezne, és Vecsei úrnak a nyilatkozata is ebbe az irányba mutat.
Ami a többi összefüggést illeti, azt gondolom természetesen, hogy negyven év után mindkét oldalon vannak és lehetségesek bizonyos bizalmatlanságok és félelmek, de mindaz, amit a kormány itt előterjesztett, érvként elfogadható, és nyilván a költségvetési számok, amelyeket mellé rendeltek, azt mutatják, hogy azok a félelmek, amiket Surján úr említett, alaptalanok.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť