KOLTAI TAMÁS

Full text search

KOLTAI TAMÁS
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Magam is az utolsó gombnyomás után szeretnék lenni a mai napi témában. A Tóth Ferenc képviselőtársam által megfogalmazott misszióval, ami egy ilyen bizottságnak az alapvető és legfontosabb feladata kell hogy legyen, magam is egyetértek, hiszen akár másképpen, akár más úton, de a magam álláspontja sem alakult volna ki, ha nem ez vezérelt volna. Ugyanakkor föl kell tennem egy kérdést. Ha a bizottság küldetésében ennyire egyet tudnánk érteni - és ez költői kérdés, kérem nem muszáj ezt senkinek sem megválaszolni -, adott esetben a Házszabálytól való eltérés megoldásával biztosítanák-e a frakciók ennek a vizsgálóbizottságnak a nyár előtti, jelen plenáris ülésszakban - ami még előttünk van - a felállítását? Ez egy komoly kérdés az előrelépés érdekében.
Még mielőtt bárkit a jobbító szándék helyett a lóláb kilógásával vádolna meg bármelyik oldal is, költői kérdésként azért fogalmaztam meg, mert a tájékoztatásban és az atomenergiába megrendült bizalom visszaállításának talán egyetlen - ha nem utolsó - lehetősége is a missziók között van e bizottság keretein belül, megpróbálja a lehetetlent. Költői kérdés, de azért örülnék, ha válaszolna az MSZP-s tárgyalópartner a vitában.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť