DR. DANCSÓ JÓZSEF

Full text search

DR. DANCSÓ JÓZSEF
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A tőkepiaci törvény - mint ahogy az általános vitában is elhangzott - egy szakmai, konszenzusos törvénynek tekinthető, hiszen úgy ítéljük meg, hogy igen jól kimunkált és széles egyeztetéseken keresztülment törvényjavaslatról van szó, és valóban, sok indok amellett szól, hogy ezt a törvényjavaslatot be kell emelni a jogrendszerünkbe.
A módosító javaslatok sorában a 8. számon van itt az ajánlásban a sajátom, amelyik arra vonatkozik, hogy az árutőzsdei szolgáltatónál, mint bármely más tőkepiaci szereplőnél, felügyelőbizottsági tag esetében a javaslat szerint nem szükséges a felsőfokú végzettség. Mint ahogy az általános vitában is jeleztem, nem értem, nem értjük azt, hogy miért kell kivenni az árutőzsdei szolgáltatást végzők esetében ezt a kritériumot, hiszen igen nagy hatású és igen komoly tőkepiaci szereplőről van szó, tehát mindenképpen célszerű az, hogy felsőfokú végzettséggel, ne adj' isten, szakirányú végzettséggel rendelkezzen az, aki itt felügyelőbizottsági tagként fog dolgozni. Ezért mindenképpen úgy ítéljük meg, szükséges az, hogy ez így szerepeljen a továbbiakban is a tőkepiacról szóló törvényben, úgyhogy nem igazán értjük, miért kell ilyen testre szabott módosítást belevinni a törvényjavaslat egyébként jól átgondolt szövegébe.
Arra kérném a tisztelt államtitkár urat is, hogy mérlegeljék ezt a kérést, és a szavazások során támogatni méltóztassanak a 8. pontban megfogalmazott ajánlást.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť