BABÁK MIHÁLY

Full text search

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, hogy sok ez az elutasított település, és ez jelzi azt, hogy felfokozott az igény arra vonatkozóan, miután fejlesztésre ezt a lehetőséget látják, vagy legalábbis sokaknak csak ez a lehetőségük van meg.
Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, sosem történt meg az, hogy az elutasítottak listáját a parlament nem kapta meg. Miért nem kaptuk meg? Mi a szándék? Miért nem lehet a parlament asztalára tenni úgy, mint eddig minden évben azt a listát, amely a pályázók körét jelzi? Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ismételten megkérdezem: miért nem? Nincs papírunk rá? Vagy valami más politikai szándék van, hogy esetleg ne tudjon belőle idézni az ellenzék? Meg kell szereznünk ezt a listát - kimegyünk a választókörzetünkbe, és megszerezzük, hogy kik pályáztak. Munkát adnak nekünk, holott ettől megkímélhetnének, és akkor módosító indítványainkkal esetleg tehetnénk javaslatot. Tehát megnehezítik az ellenzék munkáját, és úgy gondolom, hogy ez nem teljesen korrekt. És tisztelettel jelentem, hogy tudomásom szerint soha nem volt ilyen a tisztelt Házban, hogy nem kapták meg az e tárgyú törvényhez benyújtott pályázatokat.
Kormánypárti és nem kormánypárti: képviselőtársam itt a bal szélen emlegette azt, hogy milyen anomáliák vannak Békés megyében. Látja, nincs itt egy Békés megyei képviselő sem a kormánypártiak közül, megelégedettek, megbeszélték; és jövünk ide mi reklamálni, akik próbálunk érdeket érvényesíteni azoknak a településeknek az érdekében is, amelyek nem kormánypártiak. Ugyanis ők is magyar önkormányzatok, polgárok, állampolgárok, akik joggal tartanak igényt a büdzsé támogatására. Nem szívességet teszünk mi: a beszedett adókból támogatjuk! És ebben, úgy gondoltam - és én komolyan gondoltam a miniszterelnök úr szavait, a belügyminiszter asszonyét is -, nem tesznek különbséget. Tisztelt államtitkár úr, nem ezt tapasztalom.
Köszönöm, hogy szólhattam.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť