BALSAY ISTVÁN

Full text search

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az államtitkár úrhoz szólnék, és az arányokról szeretnék önnek beszélni. Én azon nem kevés fideszes képviselő közé tartozom, aki támogatta és támogatja, hogy az ország fővárosa közel 200 milliárd forintos beruházás keretében metrófejlesztésben részesüljön. Azok közé tartozom, akik arra is felhívják a figyelmet, hogy ez a felszíni tömegközlekedés problémáit nem oldja meg, legalábbis nem kardinálisan.
De az arányok tekintetében szeretném az államtitkár úr, a tisztelt Ház és a közvélemény figyelmét arra felhívni, hogy amiről beszélünk, az új címzett támogatások mintegy 4,5 milliárd éves szintű lehetőséget adnak; a jövő évben valószínű, hogy a meghatározottság, a jövő évre áthúzódó fejlesztési igények ezt a 4 milliárdot is lenyelik, hiszen nem nagyon lesz lehetőség arra, hogy ezeket a beruházásokat bővítsük. Arányait tekintetve, a 3167 önkormányzatnál 4,5 milliárdról beszélünk - lehet, hogy van benne egy-két kerületi is, örülnék neki -, ugyanakkor ezzel szemben áll egy közel 200 milliárdos szükséges fejlesztés.
Tisztelettel arra kérem az államtitkár urat, hogy sürgősen tekintsük át az uniós decentralizált pénzalapokat a címzett, céltámogatási rendszerben, mert nem fognak működni főleg azok a kistelepülések, ahol közszolgáltatni kell, ahol intézményeket kell fenntartani, fejleszteni. Valószínű, hogy azok az önkormányzatok, amelyeknek nagy bevételeik vannak különböző iparűzési adókból, talán a közszolgáltatások díjának az emelésével, ingatlanértékesítésből valamit meg tudnak oldani. De ahol megszűnik a posta 600 lélekszám alatt, ahol rövidesen vasúti közlekedési, buszközlekedési (Az elnök jelzi az idő leteltét.) problémák lesznek, ahol iskolakörzetesítési programokat tűzött maga elé a szocialista kormány a programjában, ott alapvető problémák lesznek (Az elnök jelzi az idő leteltét.), és ezekre nem nyújt lehetőséget a címzett támogatási rendszer, nem figyelünk rá oda kellőképpen.
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť