DR. KONTRÁT KÁROLY

Full text search

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, hogy nem túlzok, amikor azt mondom, hogy egy régen várt törvényjavaslat tárgyalását, annak is az általános vitáját folytatja le most a tisztelt Ház. Nagyon sok önkormányzat és ennek következtében nagyon sok magyar polgár kíséri figyelemmel ennek a törvényjavaslatnak a sorsát, nagy reményekkel és nagy várakozásokkal pályáztak annak idején az önkormányzatok a 2003. évi új címzett támogatások elnyerésére. Amikor ezeket a pályázatokat benyújtották, még nem voltak ismeretesek azok a pénzügyi feltételek, amelyek a 2003. évi költségvetésben már ismertek lettek.
És így ennek ismeretében arra a vitára sem szeretnék kitérni, csak utalok arra, hogy az önkormányzatok mindennapi működését a teljes mértékben le nem fedezett közalkalmazotti béremelés mennyire megnehezíti. Ez még inkább aláhúzza, hogy nagyon fontos lenne, hogy ez a törvényjavaslat a legigazságosabb módon szülessen meg, a leginkább rászorulókat juttassa előnyhöz, támogatáshoz, és a leginkább gazdaságosan, hatékonyan szolgálja azokat a közszolgáltatásokat, azokat a magasabb szintű szolgáltatásokat, amelyek függetlenül attól, hogy van közszolgálati reform vagy államreform, vagy nincs, de mindenképpen érintik a Magyar Köztársaság állampolgárait.
Tisztelt Országgyűlés! E tekintetben, ha ilyen szempontból veszem figyelembe, górcső alá vagy nézem ezt a törvényjavaslatot, engedjék meg, hogy néhány észrevételt tegyek. Ha a pénzügyi kereteket vesszük figyelembe, amit a törvényjavaslat hoz és részletez, akkor azt mondhatom, hogy eleve beszorítjuk magunkat egy olyan vesztőpályára, ahol igazságos és jó döntést nem tudunk hozni. Mégis, mert hiszen egyrészt az új induló 4,7 milliárd 2003 vonatkozásában, és 2003-ra 56,5 milliárd forint van cél-címzettben, de nyilván ebben a determinációk, korábbi döntések szerepelnek, másrészt pedig a döntések meghozatalánál figyelembe kell venni a pályázók nagy számát - elhangzott, hogy több mint 460 pályázó van.
Örülök annak, hogy nemcsak önkormányzatok, hanem a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók, így az egyházak is szerepelnek már a támogatotti javaslatokban. A 2. számú mellékletben igaz, hogy egy egyházi címzett igény van a támogatotti sorban, de én megkérdeztem, és összesen nyolc pályázatot nyújtottak be. Nagyon sajnálom, ugyanúgy, ahogy a többi képviselőtársam szóvá tette, hogy nem látjuk a 3. számú mellékletet, mert korrekten akkor tudnánk tárgyalni, ha itt látnánk azt is, hogy milyen elutasítotti körről beszélünk. Itt az egyházi, illetőleg a nem állami szociális feladatokat ellátó fenntartóknál nyolc pályázat lett a Belügyminisztérium munkatársai szerint benyújtva.
Elhangzott itt a 4-es metró beruházása. Azon gondolkodtam, hogy mi lenne erre a helyes meghatározás. Úgy gondolom, talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy ez a címzett címzett támogatás egy külön törvény lesz, amit a parlament majd a hírek szerint a Pénzügyminisztérium beterjesztése alapján meghoz. Úgy gondolom, hogy ez is egy olyan címzett támogatás, ami egyébként teljes mértékben indokolt. Itt térek vissza arra a gondolatmenetre, amit megpendítettem, hogy talán akkor járna el a tisztelt Ház helyesen, ha nem is ebben a 2003-as címzett támogatási körben - mert hiszen itt a pénzügyi keretek adottak -, hanem a jövőben a 2004-es címzett támogatásnál például a nagyvárosi tömegközlekedési vállalatok adósságrendezési eljárása és a BKV adósságrendezési eljárása során követett metódust alkalmazná. Tehát úgy, ahogy Kovács Zoltán képviselőtársam megfogalmazta, arányosan a vidék Magyarországa is hasonló nagyságrendben jutna címzett támogatáshoz, mint Budapest főváros. Ha ilyen keret állna rendelkezésre, akkor tudnánk érdemben beszélni róla.
Engedjék meg, hogy a nagy számban elutasított Veszprém megyei címzett támogatási igényekről beszéljek. Nagyon sajnálom, hogy például Pápa városa mindhárom címzett támogatási igényét az elutasított javaslatban találjuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), illetőleg nem találjuk a támogatottiban. Én ennek az indokát nem értem, nem tartom ezt indokoltnak, és bízom abban, hogy majd a részletes vita során a benyújtott módosító indítványoknál igazságosabb megoldás születik.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť