ECSŐDI LÁSZLÓ

Full text search

ECSŐDI LÁSZLÓ
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A T/3916. számú törvényjavaslat tartalmazza a helyi önkormányzatok 2003. évi új címzett támogatásáról szóló, a szociális feladatokat ellátó, nem állami fenntartók 2003. évi címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek a módosításáról szóló javaslatokat. A törvényjavaslat jól tükrözi a kormány szándékát, hogy a kormányprogram lépésről lépésre megvalósuljon.
Így nagyon fontos változás, hogy a szociális feladatokat ellátó, nem állami fenntartók is pályázhatnak, s mint a javaslatból is látszik, sikerrel. Ezáltal a civil szféra szociális ellátás területén folytatott tevékenységének a fontosságát ismeri el a kormány, és egyben támogatja is azt.
A kormányprogramban szerepel az egészséges társadalomért fejezet - ez tükröződik vissza abban, hogy 12 kórház rekonstrukcióját támogatja a javaslat. Jelentősen nő az oktatási, a kulturális és a szociális intézmények feladatellátásának a támogatása. Örömömre szolgál Fejér megyei képviselőként, hogy végre megvalósulhat a székesfehérvári Vörösmarty Színház évek óta húzódó felújítása is, ezzel egy kultúrát szolgáló, felújított műemlék épülettel lesz gazdagabb Fejér megye történelmi és koronázó fővárosa, Székesfehérvár.
A vízgazdálkodás területén javul a lakosság közműellátottsága, ebből következően, ha kis lépéssel is, de csökken a lemaradásunk ebben az ágazatban is. Fontos, hogy a fejlesztések minden megyét érintenek, így arányos a fejlesztés lehetősége. Mivel a beruházások jelentős része nemcsak települési, hanem kistérségi, illetve térségi igényt is kielégít, így több millió ember életminősége javul a beruházások végrehajtásával.
(18.00)
A kormány 55 fejlesztést javasol támogatásra, köztük 12 kórház rekonstrukcióját, a szociális törvényben meghatározott kötelező önkormányzati feladatok ellátásához szükséges hét beruházást, az oktatási ágazatot érintően a körzeti célokat szolgáló rekonstrukciós munkálatok gazdaságos létesítményüzemeltetését elősegítő 15 beruházást, a kultúra területén nyolc beruházást, amelyek nagyrészt az önkormányzati, közművelődési és nyilvános könyvtári ellátási feladatok végrehajtását biztosító létesítmények építésére és rekonstrukciójára irányulnak; a vízgazdálkodási ágazat esetében pedig 13 beruházást támogat. A beruházások teljes bekerülési összege megközelítően 70 milliárd forint, melyből az állami támogatás 54,1 milliárd; 2003-ban ez 4,7 milliárd forintot jelent.
Az önkormányzati bizottsági vitában is elhangzott: a törvényjavaslat kiemelt érdeme, hogy kiegyensúlyozott javaslat, minden megyében és a fővárosban is legalább egy pályázat nyertessé vált, függetlenül az önkormányzat pártállásától, szakítva az előző évek gyakorlatával. A kormány előzetes döntését egyeztette az önkormányzati szövetségekkel; észrevételük egyetértő volt.
Minden évben a törvényjavaslat vitájánál kérdésként vetődik fel a jóváhagyott címzett támogatásokból fel nem használt összegek mértéke és további sorsa. A most benyújtott javaslat is példázza, hogy a lemondásból származó összegek felhasználásra kerülnek. Bár a költségvetési törvényben az ez évben induló új címzett támogatások előirányzata egymilliárd forinttal kevesebb az előző évinél, a lemondásokból fölszabadult források mégis lehetővé tették, hogy az előző évhez képest viszonylag magasabb beruházási összköltséggel és támogatással induljanak a beruházások.
A 2002-ben induló beruházásoktól belépett az a szabály, hogy az egymilliárd forint beruházási összköltség feletti hulladékgazdálkodási és szennyvíztisztítási igények átkerülnek a címzett támogatási körbe. A szaktárcák közreműködésével a címzett támogatásoknál a források összehangolása megtörténik a törvényjavaslat előterjesztése előtt. Mint már említettem, először kerül sor a szociális feladatot ellátó nem állami szervek beruházásainak támogatására. A javaslat közel 800 millió forint beruházási összköltséggel két beruházást érint. Az állami támogatás csaknem 700 millió forint. Ezek alapján javaslom a tisztelt Háznak a törvényjavaslat elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť