PÁL TIBOR

Full text search

PÁL TIBOR
PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A helyi önkormányzatok nagyobb volumenű, 200 millió forint feletti egészségügyi, szociális, oktatási, kulturális és vízgazdálkodási, illetve az egymilliárd forint feletti összköltségű szennyvízközmű és szilárdhulladék-kezelő rendszerek létesítését szolgáló beruházásainak megvalósításában jelentős szerepet tölt be a címzett támogatási rendszer.
A benyújtott törvényjavaslatot - a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően - megelőzte a beruházási koncepció 2002. évben történő benyújtása, illetve a megvalósítandó beruházásokról szóló döntés szakmai előkészítése. Az első szakaszban a kormány a szakminisztériumok javaslata és a Belügyminisztérium előterjesztése alapján 2002 októberében előzetesen állást foglalt arról, hogy az önkormányzatok által benyújtott koncepciók közül mely beruházások 2003. évi indítására tesz javaslatot. A kormány ezen előzetes állásfoglalása 54 fejlesztés 2003. évi indítását tartalmazta. E beruházások esetében az érintett önkormányzatokat felhívtuk a beruházások részletes előkészítésére, melynek eredményeképpen elkészítették az építési terveket és megkérték a szükséges hatósági engedélyeket.
Fontosnak tartom tájékoztatni az Országgyűlést arról, hogy a döntés-előkészítés során milyen alapvető szempontokat vettünk figyelembe. Első szempontként - a szakminisztériumok javaslatán túlmenően - lényeges kérdés volt, hogy csak azon beruházások megvalósítását javasoljuk, melyek költségigénye gazdaságilag megalapozott, és összegszerűségében reális mértéket képvisel.
A szempontok sorában meghatározó jelentőségű volt a területi kiegyenlítés elvének alkalmazása. Így törekedtünk arra, hogy mindegyik megyében legalább egy-két önkormányzati beruházás indulhasson a címzett támogatás segítségével.
A támogatásra javasolt 54 beruházás 11 megyei közintézményre, több megyei jogú városi, egy fővárosi, illetve kerületi, illetve több városi beruházásra vonatkozik. A megvalósuló beruházások több millió embert érintő térségi feladatellátást tesznek majd lehetővé.
A szempontok sorában a harmadik a területi kiegyenlítés elvének alkalmazása volt. Ezzel összefüggésben azt is fontosnak tartom, hogy a leginkább elmaradott megyék nagyobb arányban juthatnak címzett támogatáshoz. Így a támogatásra javasolt beruházások mintegy 40 százaléka valósulhat meg a legkedvezőtlenebb helyzetben lévő hét megyében, és szolgálhatja itt is a lakosságnak nyújtandó közszolgáltatások színvonalának emelését, illetve javítását.
Ezen szempontok érvényesítésével zárult az első szakasz. A döntés-előkészítés második szakaszában - a kormány által előzetesen támogatásra javasolt beruházások ismeretében - az önkormányzatok 2003. február 12-éig benyújtották az ez évi címzett támogatásiigény-bejelentésüket. Ezt követően címzett támogatásban csak azon önkormányzatok részesülhetnek, melyek a beruházási koncepción túl a jogszabályi feltételeknek megfelelően igénybejelentést is benyújtottak.
A kormány előzetes állásfoglalásában szereplő 54 önkormányzat hiánytalan igénybejelentést nyújtott be. Ezen túl Tetétlen önkormányzata esetében, bár a kormány előzetes állásfoglalásában ugyan nem szerepelt, de a kialakult helyzet indokolttá tette, hogy a település életveszélyessé vált általános iskolai épületének építése is bekerüljön a támogatások körébe.
A fentiek figyelembevételével benyújtott mostani törvényjavaslat szerint 55 támogatási igény van bent, 55 igény kielégítésével 2007-ig mintegy 70 milliárd forint összértékű beruházás valósulhat meg, amelyből több mint 54 milliárd forint a címzett támogatás. Ez közel 18 milliárd forinttal több, mint a 2002-ben indult beruházások címzett támogatásának az összege. Így elmondható, hogy ebben az évben mind a beruházások számát, mind pedig a címzett támogatások összértékét tekintve jelentős forrásokat fordít a költségvetés az önkormányzati fejlesztésekre.
(17.30)
A címzett támogatás megközelítőleg 30 százalékát javasoljuk vízgazdálkodási célokra fordítani, figyelemmel az európai uniós követelményekre. Kiemelném az egészségügyi beruházások indításának mértékét és szükségességét. A javasolt beruházások az összes támogatás 36 százalékát kötik le.
A kormány Európa-tervében megjelölt 12 kórházi rekonstrukció címzett támogatása szerves részét képezi az “Egészséges társadalomért” című programnak. A közoktatás területén a halaszthatatlan rekonstrukciós munkálatok, valamint a térségi feladatellátást szolgáló, nagy vonzáskörzettel rendelkező középfokú oktatási intézmények támogatása élvezett elsőbbséget. A szociális intézmények esetében a minőségi és mennyiségi feltételek fejlesztése számított meghatározónak.
2003-ban első alkalommal lehetőség nyílik arra, hogy szociális feladatokat ellátó egyes nem állami fenntartók is címzett támogatásban részesülhessenek a beruházásaik megvalósításához. Ennek keretében két, összesen 762 millió forint összértékű beruházás van az előterjesztésben. A kulturális beruházásokat illetően a művészeti alkotómunkának otthont adó, többfunkciós objektumok önkormányzati, közművelődési és nyilvános könyvtári ellátási feladatot biztosító létesítmények építésének és rekonstrukciójának támogatása volt indokolt. Ezek szerepelnek az előterjesztésünkben.
Néhány szót az expozé végén hadd szóljak a folyamatban lévő beruházások helyzetéről. A törvényjavaslat 4. számú mellékletében címzett támogatással folyamatban lévő beruházások megvalósítása során felmerült probléma jogszabályban biztosított megoldására teszünk javaslatot. Összesen tíz benyújtott igény irányult címzett támogatással folyamatban lévő önkormányzati beruházás eredeti döntésének a módosítására. Tekintettel arra, hogy a címzett és céltámogatás rendszeréről szóló törvény értelmében csak a jogszabályi változás miatt van lehetőség az eredeti támogatási döntés módosítására, így a kérelmek közül hat igény elismerésére van csak lehetőség, és erre teszünk javaslatot az előterjesztésben.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot támogassa, és a törvényjavaslatot a vita után fogadja el.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť