PÁL TIBOR

Full text search

PÁL TIBOR
PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Volt a vitának egy olyan szakasza, amikor úgy éreztem magam, hogy a költségvetés vitájának kapcsán ülünk itt, ha valaki úgy jött volna be a terembe, akkor lehet, hogy azt gondolja, a költségvetésről vitázunk. Aztán volt egy olyan szakasza, amikor talán úgy érezhettük magunkat, mintha az önkormányzati vitanapon ülnénk, pedig ez egy hét múlva lesz a tisztelt Ház előtt. Azt gondolom azonban, hogy ezek a viták nem voltak fölöslegesek, valóban jó volt, és egy kicsit ahhoz is hasonlít ez, hogy mindennek kapcsán az önkormányzatok kerülnek előtérbe, és mindig ugyanaz a pénz jut az eszünkbe, szerintem ez is helyes dolog, hiszen ez arra figyelmeztet minket, hogy az önkormányzatokkal valóban sokat kell foglalkozni, és valóban alaposan.
Köszönöm azokat az észrevételeket, amelyeket az előterjesztéshez tettek. Néhány olyan dologra szeretnék reagálni, amelyeket a vitában fontosnak tartok. Az első a politikai színezettel kapcsolatos. Elég sok hozzászóló jelezte és mondta el, hogy az előterjesztés többségében kormánypárti településeket támogat, és korábban nem ezt ígértük, illetve, hogy olyan színezetű önkormányzatok kapnak támogatást, amelyek a kormányhoz közel állnak.
Magam is készítettem egy statisztikát, és ezt szeretném megosztani önökkel. Két időpontról szól a statisztika. Az egyik: az expozéban jeleztem, hogy a kormány 2002 októberében, még az önkormányzati választást megelőzően tárgyalta ezt a javaslatot. Ha az akkori állapotot nézzük, tisztelt képviselőtársaim, akkor az látszik, hogy az akkori állapotnak megfelelően kormánypárti önkormányzat 43,6 százalékban volt, ellenzéki és egyéb önkormányzat pedig 56,4 százalékban volt javasolva az előterjesztésben. 2002. október 20-án történt egy önkormányzati választás, megváltozott sok önkormányzat összetétele, az új javaslat szerint a kormánypártiak 60 százalékban, és 40 százalékban az ellenzéki és a független önkormányzatok szerepelnek az előterjesztésben. Ezt a két számot fontosnak tartom, mert ez jelzi, hogy az eredeti előterjesztés és az eredeti szándék abszolút nem tartalmazott olyan szándékot, mint amit itt néhányan megfogalmaztak.
Az eljárás hosszúságáról esett szó. Valóban ebben az évben, illetve most nagyon hosszúnak tűnik, de ahogy ez az expozéból, illetve az előterjesztésből is látható, mivel választási év van, ezért ez egy igen hosszas időszakról szól. Egyébként nem választási időszakban a beadott és az elbírálási időszak sokkal rövidebb. Az a kétlépcsős rendszer, amelyik működik a címzett támogatások esetében, az önkormányzatok számára lehetőséget ad az átgondolásra. Az egyik hozzászólásban nagyon jól megfogalmazódott, hiszen amikor az első lépésként beadja az igénylést, amennyiben nem kap támogatást, a további kidolgozásra nincs szükség, de nem ezt bizonyítja a kialakult rendszer. Azt bizonyítja, hogy az önkormányzatok többsége igenis kidolgozza a pályázatot, pontosan azért, mert ha nem él a címzett támogatással, akkor más pályázatra beadja, más pályázati lehetőséget kíván igénybe venni, és itt igenis a strukturális alapokra, a kohéziós alapra kell gondolni, hiszen szeretnének ezen pályázni. Nem gondolom, hogy olyan nagy baj, ha a nem nyerő pályázatok elkészülnek, hiszen van lehetőség az önkormányzat számára, hogy máshol ezzel a pályázattal el tudjon indulni.
Fontosnak tartom azt, hogy az önkormányzati érdekszövetségek támogatták az előterjesztést, hiszen ez egyfajta konszenzust és egyfajta szakmaiságot jelent az előterjesztés mögött. Teljesen természetes és igaz az a mondás, itt Sisák képviselő úr mondta, hogy az egyik szeme sír, a másik nevet; persze magam is azt vallom, és azt mondom, hogy igen, a lehető legtöbb pályázót kellene támogatni. De mindannyian tudjuk, hogy ennek vannak korlátai, a realitásokkal, azt gondolom, mindannyiunknak szembe kell néznünk.
Az önkormányzatok támogatásáról a vita során igen hosszan szóltak hozzá képviselőtársaim, hogy milyen mértékben kapnak ebben az évben az önkormányzatok támogatást. A számokkal már nem is szeretnék foglalkozni, mert arra igen hosszadalmasan kitértünk, de azért magam, aki 13 éve önkormányzatban dolgozom, szeretnék megosztani önökkel egy tapasztalatot. A 13 év alatt minden év elején az önkormányzati költségvetési vitában a legnagyobb vitát és a legnagyobb problémát a közalkalmazotti szféra béremelése okozta. Azt kell mondanom, hogy szinte megalázó volt az a vita, amikor arról vitatkoztunk, hogy 6, 6,5 vagy 7,2 százalékos béremelés legyen a közalkalmazotti szférában. Miközben mindannyian tudtuk, hogy ez a közalkalmazotti szféra az, amelyik a gyermekeinket az óvodában ellátja, az iskolában tanítja, sőt szüleinket, a rászorulókat a szociális intézményekben ellátja.
Ebben az évben volt először olyan az önkormányzat működésében, amikor nem kellett ezt a vitát lefolytatni, és azt gondolom, ez igen nagy mértékű beruházás az önkormányzatoknál, nagymértékű beruházás, méghozzá a humán erőforrásba; abba a humán erőforrásba, amely persze nem olyan hamar térül meg, mint az itt felsorolt pályázatok esetében, de egy igen hosszú távú gondolkodást jelent. Ez azt jelenti, hogy azok a munkavállalók, azok a közalkalmazottak jönnek vissza az önkormányzathoz, azokhoz az intézményekhez, amelyek jól felkészültek, s akiknek pontosan azért kellett, hogy elhagyják ezt a pályát, mert nem megfelelő fizetést kaptak. Azt gondolom, ha arról beszélünk, hogy az önkormányzatok milyen mértékű beruházásban részesültek, akkor nyugodtan lehet azt mondani, hogy ebben az évben igen nagy mértékű beruházás történt az önkormányzatoknál a humán erőforrásba, amelynek megtérülése természetesen hosszabb távon fog realizálódni. (Dr. Kovács Zoltán: Ki is fizették az árát!)
A kaposvári eset kapcsán én is várom a módosító indítványokat, végig fogjuk nézni. Meg kell nézni, mert az ön által elmondottak, képviselő asszony, kétségtelenül arra utalnak, hogy a módosító indítvány után meg kell néznünk, hogyan tudunk ehhez a kérdéshez viszonyulni.
Tóth Imre képviselő úr azt mondja, azt állítja, a kormány olyan pályázati kiírást kreált, hogy egy bizonyos rész mindig visszamarad a pályázatoknál, visszapörög az állami kasszába. Mivel évek óta ez a kiírás, azt gondolom, ennek az állításnak elég kevés valóságtartalma van.
Balsay képviselő úr a vitába beemelte a metró kérdését. Azt gondolom, ez jó, nagyon helyes, hogy egy ilyen napirend, egy ilyen törvény kapcsán beemeljük. Egy dologra szeretném a tisztelt Ház figyelmét felhívni: a főváros és a vidék viszonyát ne ellentétként, ne ellenállásként kezeljük.
(19.50)
Azt gondolom, tudomásul kell venni, hogy a fővárosban a metró nemcsak a fővárosiak számára, hanem az ország számára is fontos. A turizmuson keresztül sok minden mást lehet ebbe sorolni. Ez értékes gondolat volt, de azt gondolom, ez nagyon fontos elem, hogy a metró nemcsak a fővárosban lakók számára, hanem a város számára jelent előrelépést. (Dr. Kontrát Károly: Ha megépül!)
A képviselő úr a lelkiismeretemre kívánt hatni az előkészítés kapcsán. Én azt tudom önnek mondani, hogy az előkészítés részletes és alapos volt, és jó lelkiismerettel tudom ajánlani az előterjesztés elfogadását.
Kontrát képviselő úr, azt gondolom, közel jár az igazsághoz, ami talán ennek az előterjesztésnek a kapcsán előkerült, hogy igazságos és jó döntést nagyon nehéz hozni, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy 461 igény van, és ezt a 461 igényt nem lehet kielégíteni, nem tudjuk kielégíteni. Viszont azt nyugodt lelkiismerettel lehet mondani és vállalni, hogy a támogatott vagy a törvényben javasolt beruházási programok miatt a döntés felelősségét fel kell vállalnunk mindannyiunknak, hiszen azok az önkormányzatok, amelyek itt elő vannak terjesztve meg javasolva vannak támogatásra, várják ezt a döntést, még akkor is, ha persze sokan ebből nem fognak részesülni. Én azt gondolom, mindannyiunk számára fontos, hogy az itt támogatott pályázatok érdekében kell ezt a döntést meghoznunk.
Természetesen amennyiben ezt az előterjesztést módosító indítványokkal tovább lehet finomítani, ezt nagyon szívesen veszem, és nem állok ennek ellent, de szeretném jelezni, ahogy az expozéban is elmondtam, alapvetően igyekeztünk arra figyelni, hogy a lemaradó megyék kapjanak támogatást, és hogy minden megyében legyen valamilyen támogatott pályázat, aminek a forrását ebben a törvény-előterjesztésben biztosítani tudjuk.
Ezen gondolatokkal szerettem volna ezt a végén kiegészíteni. Természetesen amennyiben önök a módosító indítványokat beadják, akkor a részletes vitában ezekre vissza fogunk tudni térni. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť