TÓTH IMRE

Full text search

TÓTH IMRE
TÓTH IMRE (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Többen szóba hozták a címzett támogatás irányát. Jelzem, ez szorosan a tárgyhoz tartozik, mert ígéret volt, hogy közömbös, milyen helyi polgármesteri pártállásról van szó. De ha veszem a saját Békés megyei példánkat, úgy, ahogy Babák képviselőtársam is sajnos helytállóan mondta, kizárólag kormányzati oldali települések kaptak támogatást. Ez még nem lenne baj, ha ezzel arányban más önkormányzatok is kaptak volna, de így túlságosan egyszerű és egynemű. Bár nem szabad csodálkozni, mert például a területfejlesztési források - amelyek a kiegyenlítést is célozzák - új időkben való elosztása például közmunkapályázat esetében úgy néz ki, hogy egy szocialista vezetésű 30 ezres város, amelynek polgármestere itt ül egyébként az MSZP soraiban Békés megyéből, 6-7 százalékos munkanélküliségi ráta mellett jelentős összegeket kap, és másik szocialista vezetésű kistelepülés, 2-3 ezres, ahol 35-40-45 százalékos munkanélküliségi ráta van, egy fillért nem kap. Tehát egy szocialista vezetésű kistelepülésért szóltam, analógia az irányokra, makro- és mikrokörnyezetben.
No, és mi van az arányokat illetően? Az arányokat illetően az irányok után Magyarországon hét hátrányos helyzetű, gyönge anyagi feltételekkel működő, élő megye van. Épp az Orbán-kormány hozta be, hogy a költségvetésen kívül e hét megye - korábban ez kevesebb volt - még többlettámogatást kapjon. Talán ebben az elosztási körben, kategóriában is lehetne, kellene figyelni ezekre az arányokra, hogy a hét gyengébb megye (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) problémáival arányosan kapjon, függetlenül attól, hogy milyen, ellenzéki vagy kormánypárti a település vezetése.
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť