DR. VILÁGOSI GÁBOR

Full text search

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mécs Imre képviselőtársammal több módosító indítványt is benyújtottunk, illetve több kapcsolódó módosító indítványt is benyújtottunk, és bármilyen meglepő is, ellenzéki képviselőtársaim által benyújtott módosító indítványokat kívánunk támogatni.
Én egyre szeretnék kitérni, ez a 106. §-ra vonatkozó módosító indítvány, aminek a lényege, hogy a Hjt. 92. §-ának (3) bekezdését kívánja az előttünk fekvő módosító javaslat megváltoztatni, ugyanakkor pedig egy (4) bekezdéssel egészítené ki a jelenleg hatályos szöveget. Ez a 24 órás őr- és ügyeleti szolgálat után járó pihenőidőre, a pihenőidő, pihenőnap kiadására, illetve annak lehetetlenné válása esetén ezek megváltására vonatkozik. Megítélésünk szerint a jelenleg hatályos szabályozás tervezett módosítása nyilvánvalóan a honvédségi költségvetés terheinek csökkentését célozza, az a mozgatórugója, amit természetesen lehet akceptálni, és kormánypárti képviselőként pedig még inkább.
Ugyanakkor mégiscsak az a meggyőződésünk, hogy nem indokolt a jelenlegi szabályozásnak a megváltoztatása, hiszen a Szabad Demokraták Szövetségének többéves áldozatos munkája eredményeként mégiscsak sor kerül egy komoly reformra, aminek eredményeként áttérünk az önkéntes hivatásos honvédségre, és amennyiben ez a folyamat befejeződik, akkor megítélésünk szerint a szolgálati rendszerben olyan alapvető változások következnek be, amik mind az őr-, mind az ügyeleti szolgálatok számának jelentős csökkenéséhez vezetnek, és így a megérdemelten járó pihenő- és szabadnapok kiadása, illetve ezeknek a megváltása már nem jelent költségvetési terhet; ha jelent, akkor sem olyan mértékűt, ami indokolttá tenné, hogy a jelenleg hatályos szöveget megváltoztassuk.
Tehát még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy több képviselőtársunknak a módosító indítványához kapcsolódóan ezen (3) és (4) bekezdésnek az elhagyását javasoljuk.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť