ELNÖK (Mandur László)

Full text search

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Köszönöm szépen. Erről márpedig most szavazni fogunk.
Tehát aki egyetért az ügyrendi indítvánnyal, miszerint hogy egy szakaszban tárgyaljuk ezt, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Úgy látom, hogy a látható többség elfogadta. (Dr. Kontrát Károly: Egyhangúlag, elnök úr.) Nem volt egyhangú, ha már idáig fajul a dolog, de megvolt a látható többség.
Tehát akkor egy szakaszban folytatjuk le a vitát, és ismét felhívnám a figyelmüket arra, hogy a felszólalás időkerete 5 perc, és ezt kérem betartani. Egyúttal felhívom a figyelmüket arra, hogy a Házszabály 105. § (3) bekezdése szerint kizárólag ahhoz a szakaszhoz lehet hozzászólni, azokhoz a módosító javaslatokhoz, amiről szó van. Úgyhogy tisztelettel kérem a képviselő urakat, ahogy ezt fel is olvastam, hogy a T/3560/84. számmal jelzett bizottsági ajánlásban szereplő részek kapcsán legyenek szívesek a jobb nyomon követhetőség érdekében jelezni, hogy ennek mely pontjaihoz kívánnak hozzászólni.
Megnyitom a részletes vitát, akkor most már egyben. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. Kérem, hogy ezt gombnyomással jelezzék.
Mécs Imre, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselője, ötperces időkeretben kíván felszólalni. Képviselő úr, parancsoljon, öné a szó.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť