MOLNÁR ALBERT

Full text search

MOLNÁR ALBERT
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Van itt néhány olyan dolog, amire mindenképpen szükséges, hogy reflektáljunk. Azt hiszem, abban egyetértünk, hogy a befektetők azok, akik nagyon érzékenyek arra, hogy a pénzüket hova teszik. A befektető nagyon érzékeny arra, hogy biztonságban legyen a tőkéje, és amit befektet, azt ne bukja el. Olyan országba viszik a pénzüket, ahol elsősorban biztonság van. Talán ez nem vitatható.
Ahogy folyik a tőkéért a verseny a világgazdaságban, ez egyre kevesebb lesz, hogy biztonságban legyen a tőke, és azok az országok, amelyek a tőkét ma jobban tudják vonzani, mint mi, azok a biztonságon kívül egyfajta otthonosságot kínálnak, otthon érzi magát a tőke; a német azt mondja, hogy gemütlich. Tehát ha Magyarországon azt tudjuk mondani, hogy olyan szabályok vannak, mint Németországban, akkor az a német befektető például itt otthon érzi magát, tudja, hogy milyen hivatalos szervhez kell fordulnia.
(17.00)
Tehát ebből a szempontból ezt a törvényt mindenképpen nagyon fontosnak érzem, hogy egy minőségi változáson megyünk át, nemcsak biztonságot tudunk nyújtani a befektetőknek, hanem igenis egyfajta otthonosságot, hogy itthon legyen Magyarországon, itthon legyen Európában az a bizonyos vállalkozás, hogy jól érezze magát a tőke, és szívesen fektessen be Magyarországon. De nekünk, magyaroknak, tudják, a szánk mindig jobban jár, mint a kezünk. Az Economist legutóbbi fejtegetése éppen azt mondja, elismerve a jó gazdasági teljesítményt, hogy Magyarország politikailag éretlen arra, hogy ennek az Uniónak tagja legyen.
Amikor vitatkozunk dolgokról, akár a parlamentben vagy máshol, mi ilyen önsanyargatók, önsorsfordítók vagyunk, és ilyenkor a balsorsot szoktuk emlegetni, holott nagyon sokat tehetnénk magunk is azért, hogy olyan dolgok ne szivárogjanak ki, ne legyenek nemzetközi sajtó témái, amiről beszélünk, amelyek rontják az ország versenyképességét.
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť