DR. SZEKERES IMRE

Full text search

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm azokat az észrevételeket, amelyek a benyújtott törvénytervezet tárgyához és tartalmához fűztek javaslatokat. Ebben a tekintetben meg tudom állapítani, hogy mind az ellenzéki, mind a kormánypárti képviselők egyetértettek, és ennek a törvénynek az ilyenfajta tartalmát helyesnek és jónak tartották és támogatták is.
Amiben vita bontakozott ki, az egy másik törvénytervezetnek a témája, amiről itt szó is volt, hogy a következő félévben a Ház elé fog kerülni. Azt gondolom, hogy a Háznak akkor módja és lehetősége lesz majd azt a törvényt is megvitatni, és akkor teljesítünk egy olyan igényt, amely jogosan merül fel, és amelyről meg kell állapítanom a legnagyobb sajnálatomra, hogy az előző négyéves kormányzati ciklusban nem sikerült teljesíteni. Nyilván az akkori Belügyminisztérium erősebb volt, mint a Nemzetbiztonsági Hivatalt felügyelő tárca nélküli miniszter. Én azt gondolom, hogy egy csapatjellegűen működő kormány ezt majd teljesíteni tudja.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť