KÖRÖMI ATTILA

Full text search

KÖRÖMI ATTILA
KÖRÖMI ATTILA, a honvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi bizottság valóban a tegnapi napon, 2003. május 26-án tárgyalta meg az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Ez ahhoz képest önmagában kissé furcsa, hogy a kormány jelentős törvényalkotási elmaradásban van, és mégis egy ma tárgyalandó törvényjavaslatról egy kijelölt bizottság, a honvédelmi bizottság csak a tegnapi napon tud állást foglalni. A jegyzőkönyvön nemhogy a tinta nem száradt még meg, azt gondolom, még be sem fejezték a jegyzőkönyvírók a magnófelvétel és a jegyzőkönyv összeolvasását.
Vita nem alakult ki, azonban markáns ellenvélemény fogalmazódott meg a honvédelmi bizottságban, ugyanis a T/3952. számú törvényjavaslat az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény, valamint azzal összefüggésben más törvények módosításáról szól. Való igaz, hogy ez a javaslat az Európai Unió minősített információi védelmének megteremtése érdekében született vagy került elénk, és való igaz, hogy a javaslat lényege a 13. §-ban foglalható össze, amely arról szól, hogy az 1998. évi LXXXV. törvénnyel létrehozott Nemzeti Biztonsági Felügyeletről szóló törvény szabályai közé beemeli immár nemcsak a NATO és a NYEU minősített adatainak kezelését és védelmét, hanem az Európai Unió ügyfélforgalmában, illetve az Európai Unióval kapcsolatban keletkezett minősített adatok védelmét is.
A törvény legnagyobb hiányossága éppen az, hogy beszél a NATO és az Európai Unió minősített adatainak védelméről, ugyanakkor úgy tekinti, mintha nem lennének, ezután már nem léteznének olyan nagyon fontos nemzeti szinten képződött adatok, információk, amelyek igenis, NATO-csatlakozás és uniós csatlakozás ide vagy oda, mégiscsak keletkeznek. Nem keverhető össze minden adat mindennel, nem minősíthető minden NATO- és EU-adatnak, léteznek nemzeti szinten megjelenő nagyon fontos információs adatok, amelyeknek a védelme legalább annyira fontos, mint a NATO- és az EU-adatok védelme. Ezt pontosan tudja az, aki odafigyel más országok ilyen irányú törvényalkotási folyamataira. Rendkívül fontos az európai jogharmonizáció, de egyetlen ország sem tekint el attól, hogy rendezze ilyen esetekben elsőként a saját nemzeti adatainak a védelmét.
Ezért fogalmazódott meg a honvédelmi bizottságban az a kisebbségi vélemény 10 nem szavazattal, mármint hogy 10 képviselő ezen törvényjavaslatnak még az általános vitára történő alkalmasságát sem szavazta meg, ennek legkarakteresebb oka éppen az volt, hogy a kormány elmulasztotta kihasználni azt, a jogharmonizációs folyamat az adatvédelemmel kapcsolatos rendelkezései körében egyszerűen nem rendelkezik arról, hogy a nemzeti szintű adatok védelme, korszerű védelme és biztonsága hogyan fog történni a jövőben. Számunkra az nem elfogadható, ismerve a kormány munkáját, hogy erre majd valamikor visszatérünk, ezért 10 képviselő nemmel szavazott a törvényjavaslat általános vitára történő alkalmasságáról.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť