TÓTH KÁROLY

Full text search

TÓTH KÁROLY
TÓTH KÁROLY, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Ez volt az a törvényjavaslat, amelynél már azon meglepődtünk, hogy lett többségi és kisebbségi álláspont. Azért szeretném ezzel kezdeni, mert (Demeter Ervin: Nincs többségi álláspont.) - többségi lett, kisebbségi álláspont is volt. A bizottságban folyt egy vita, úgy is mondhatom, a nemzetbiztonsági bizottságban egy aktív vita folyt, csak nem a benyújtott törvényről, a következő miatt. Mindenki egyetértett abban, hogy erre a törvényjavaslatra, erre a törvényre szükség van. Mindenki elfogadta, hogy az Unióba való belépésünket, a szerződés aláírását követően az Uniótól kapott minősített adatok védelme fontos és szükséges. Mindenki egyetértett abban, hogy nem szükséges új szervezet létrehozása, még ha folyt is egy szakmapolitikai vita arról, hogy egy vagy több szervezet külön-külön kezelje a NATO minősített információkat, illetve az Unióban keletkezett és kapott minősített adatokat, információkat. Ezen nem volt vita.
Minden olyan kérdésben vita volt - a honvédelmi bizottság üléséhez hasonló módon -, amelyet nem tartalmazott a törvényjavaslat, és amelyet ellenzéki képviselőtársaink már ebben a törvényjavaslatban szerettek volna látni. Ehhez tudni kell, hogy 2000-ben elkezdődött az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény átfogó vizsgálata, gondolkodása, továbbfejlesztése, de a kormányváltás időszakáig érdemi eredményre ez a munka nem jutott, és képviselőtársaim most azt kérték számon a bizottságban az előterjesztésen, hogy miért nem valósította meg az összes olyan gond megoldását, amely nem a közvetlen feladathoz kapcsolódik, nem ennek a törvényjavaslatnak a vitájához kapcsolódik, de egyébként jó lenne megoldani. Ettől a kérdéstől lett kisebbségi álláspont a nemzetbiztonsági bizottságban, és ha jól hallottam az előttem szóló képviselőtársam véleményét, hasonló logika és filozófia alapján lett vita a honvédelmi bizottságban is.
Szeretném megerősíteni, hogy a Nemzeti Biztonsági Felügyelet, amely több év óta rendszeresen beszámol a nemzetbiztonsági bizottság előtt is, pontosan, fegyelmezetten és precízen ellátta a NATO-val kapcsolatos feladatokat. Mi támogatjuk, hogy ha van egy kialakult szervezet, akkor ugyanez kapja azt a feladatot, hogy biztosítsa az Unió minősített iratainak védelmét, gondozását. Ezért támogattuk a javaslatot. Természetesen készek vagyunk arra, hogy sokkal rövidebb idő alatt befejezve a törvény-előkészítés munkáját, mint amennyi idő alatt önök nem tettek semmit, áttekintsük a törvény egészét, most nem érintett részeit is, és átfogóan, több kérdésről a későbbiek során, év vége felé, jövő évben legyen törvénymódosítás az alaptörvényhez viszonyítva. Most azonban ezt a feladatot kellett megoldani. Ennek a megoldásában nem volt vita. Még egyszer mondom: vita mindenről volt, ami nem ezt a törvényjavaslatot tartalmazta.
Befejezésül egy gondolat, mert ez is elhangzott áttételesen a nemzetbiztonsági bizottság ülésén: természetesen van Magyarországon életben, érvényben lévő törvény az államtitokról és a szolgálati titkokról, ezért Magyarországon ma - az ön és Demeter úr szóhasználatával élve - a nemzeti titkok is védelem alatt állnak, hiszen erre van egy törvény. Amit most megteszünk: azoknak a speciális szabályoknak megfelelni, amelyet a NATO estében már több éve megtettünk, jelenleg pedig meg kellett tenni az uniós információk, adatok kezelésére, védelme érdekében.
Befejezésül, azt gondolom, majdan egy hosszú, átfogó törvényjavaslat alapos előkészítése után el kell jutnunk oda is, hogy az adathordozók védelme után mindent megtegyünk az adat védelme érdekében is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť