DR. NAGY IMRE

Full text search

DR. NAGY IMRE
DR. NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt héten csend honolt itt, az ülésteremben. Némi öniróniával mondhatjuk úgy is, hogy végre hallgattak a fegyverek. De az egyhetes szünetnek természetesen nem ez volt az egyetlen pozitívuma.
Képviselőtársaink megfigyelői minőségben bekapcsolódhattak az Európai Parlament munkájába, néhányunknak pedig alkalmunk nyílt a magyar delegáció tagjaként részt venni az Európa Tanács helyi és regionális hatóságainak, önkormányzatainak kongresszusán. Együtt figyelhettük, hogy a régiók kamarájában hogyan vélekednek az elmúlt évben hazánkról írt beszámoló kapcsán a magyar regionalizmus formálódásáról. Megnyugvással és támogató véleményekkel fogadták Pál Tibor államtitkár úr előadását a jelenlegi helyzetről és a kormány terveiről. Egyértelműen jónak, sikeresnek értékelhetjük az ott történteket.
Hosszú évek után végre azt az időszakot éljük, amikor az európai uniós csatlakozás kérdéseivel való foglalkozás az emberek szemében már nem csak a politikusok úri passziója. Az ország minden pontján fórumok, tanácskozások sokasága zajlik, ahol valóban érdeklődő emberek, vállalkozók, önkormányzati vezetők, gazdasági szakemberek, pedagógusok igyekeznek minél többet megtudni és megtanulni az Európai Unióról, az Unió nyújtotta lehetőségekről.
A népszavazás és a csatlakozási szerződés aláírása olyan hatással volt, mint amikor valaki a KRESZ-tanfolyam elvégzése után beül az autóba, és megtapasztalja, hogy mennyire más nyomni a gázpedált, mint olvasni arról. A napokban polgármestertársaimmal tapasztalhattuk, hogy mennyire más konkrét, városunkra, falunkra szóló terveket készíteni, soha nem remélt fejlesztésekről, mint olvasni az újságban arról, hogy a csatlakozás révén 1200-1500 milliárd forintnyi forrás nyílhat meg az ország előtt.
A mai napon Egerből, a kistérségi társulásba tartozó 18 környező településsel együtt, 55 pályázatot adunk postára a pályázat-előkészítő alapra. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nem valósulhat meg valamennyi papírra vetett elképzelésünk, de kollégáimon is éreztem azt a lelkesedést, hogy az önkormányzatok napi filléres gondjai mellett milyen lelkesedéssel dolgoztak a fejlődés ígéretét hordozó terveken. Ennél nagyobb lelkesedéssel már csak a megvalósításukon dolgoznánk, de remélem, erre is lesz majd módunk. Bízom abban is, hogy a MeH Nemzeti Fejlesztési Terv Hivatala a továbbiakban is hasonló segítőkészséggel nyújt majd támogatást az önkormányzatoknak.
Az előttünk álló közel egy év legnagyobb kérdése, hogy jó, az uniós követelményeknek megfelelő pályázatokkal képesek leszünk-e hozzáférni az európai uniós alapokhoz. Ebben a kérdésben közös a felelősségünk. Ahogy még egy megyei jogú város köztisztviselői karának is szüksége van kormányzati szintű támogatásra, segítségre a pályázatokhoz, vagy például útmutatásra a BM részéről a jogharmonizáció kérdésében, úgy van felelősségünk is a kisebb önkormányzatok felé.
Kötelességünk segíteni azokat a településeket, ahol méretüknél fogva nem áll rendelkezésre az a szakemberállomány, akiknek munkája révén eséllyel indulhatnának a versenyben. De ugyanígy kötelességünk egymással is összefogni azért, hogy nagyobb léptékű regionális projekteket tudjunk megvalósítani, amelyek túlmutatnak az egyes önkormányzatok határain, egy-egy térség fejlődését szolgálják.
Az elkövetkező hetek, hónapok egyik vezető témája lesz a közigazgatási reform kérdése. Sokat fogunk róla vitatkozni, politikai pártállás, települési szint és még számos érték és érdekeltség mentén. Jól is van ez így. De ne feledjük közben kihasználni az alkalmat arra, hogy azt, amiről elméletben vitatkozunk, most kipróbálhatjuk a gyakorlatban is. Kaphatunk-e jobb leírást a kistérség fogalmáról annál, mint amikor együtt dolgozunk a környező településekkel, például egy kerékpárút tervein? Vagy lehet-e nagyobb próbája a régió működőképességének, mint egy regionális hulladéklerakó kérdésében való együttműködés?
Tisztelt Képviselőtársaim! Polgármester Kollégák! Éljünk a ritkán adódó lehetőséggel, és dolgozzunk együtt azért, hogy a lehető legtöbb település és annak minél több polgára legyen nyertese a csatlakozásnak!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť