TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Egy évvel ezelőtt pontosan ezen a napon, 2002. május 27-én nagy ünnep volt a parlamentben: megalakult a nemzeti közép kormánya Medgyessy Péter vezetésével. A parlament kis többsége elfogadta a kormány programját, bemutatták az új minisztereket. Ígéretek, tervek, programok, öröm, mosoly az arcokon, nem lesz már teljesítetlen ígéret, vége a gonosz, igazságtalan időknek.
Szép ígéretek az otthonteremtés, a lakástámogatás terén is: “Növelni kívánjuk a lakhatási támogatás és a lakbértámogatás arányát. Összehangoljuk az önkormányzati és a magánvállalkozások bérlakás-építési programját. A pályakezdő fiataloknak garzonlakás-építési programot hirdetünk. Az önkormányzatokat ösztönözzük, hogy az időskorúakkal eltartási szerződéseket kössenek. A krízishelyzetben lévő családok és az állami gondozásból kikerült fiatalok elhelyezésére albérlők házait építjük. A sérült és fogyatékos emberek életvitelének kialakítására különleges otthonokra van szükség.” Ezekből az ígéretekből az egy év alatt semmi nem teljesült; nemhogy nem teljesült, hanem ennek a megvalósítása el sem kezdődött.
De mire is elég egy év, 365 nap a szocialista-szabad demokrata kormánynak? Mit vallott Medgyessy Péter a lakásügyekről egy évvel ezelőtt, a kormány felelősségéről, az állami szerepvállalásról a hatalomra lépés első napján? “A kormány elsődleges feladatának tekinti, hogy közvetlen és közvetett állami szerepvállalással mindenkinek esélyt nyújtson lakásszerzésre. A jelenleg működő megoldásokat továbbfejlesztve, kiegészítve kíván a kormány eleget tenni felelősségének. Tiszteletben tartjuk a hosszú távú kormányzati kötelezettségvállalásokat.”
Ilyen biztató és nyugtató kijelentések hallatán a kormány értetlenül áll a történések előtt. Egyre többen vásárolnak használt és építenek új lakást, mindezt úgy, hogy az előző gonosz, csak rosszat hozó Orbán-kormány döntésének következményeként. Érthetetlen, a bankok nem zárkóznak el a hitelezéstől, és az emberek vállalják a hosszú távra az alacsony kamatozású hiteleket, persze csak azok, akik dolgoznak, akik terveznek, akik tudják, mi az értékrend, és persze számítanak az adókedvezményre. Nem várnak a magas szocpolra és arra, hogy jön a gondoskodó szociális állam, és majd megoldja a lakásproblémánkat. A rendszer működik, 2002-ben már 31 ezren költöznek új lakásba. Közel 50 ezer az építési engedélyek száma, két év alatt megduplázódik. Működik a rendszer. A pénzintézetek érdekeltek, a családok terveznek, az állam áldozatot vállal polgáraiért.
Mit is mondott az ország első embere? Lassan mondom, hogy mindenki megértse: “Nem lesz változás a lakástámogatásban, marad a kamattámogatás, marad az adókedvezmény.” Bocsánat, ezt a gázárakra mondta az ország első embere. Nem ezt ígérte, de teljesítette, 2003. május 21-én döntött a kormány: költségvetési okok miatt csökkenti a kamattámogatás mértékét. A kommunikáció szerint, igaz, ez csak a bankok nyereségét csökkenti. A valóság? Jelentősen csökken a bankok érdekeltsége, sok az ügyes-bajos ügyfél, alacsony a hitelösszeg, kicsi a kamatmarzs, nagy a kockázat. A következmény? A hitelek visszafogása, új üzletpolitika a bankoknál; a banki haszon visszaszerzése érdekében a hitelezők terheinek növelése. Gondolkodunk rajta - mondta “az elszólás szabadsága” című műsorban a Bankszövetség elnöke.
A következmény? A családok elbizonytalanodnak, a bankokkal nem birkóznak, hiszen úgyis a bankok nyernek, a tervezés, a számolgatás megáll, majd lesz valahogy. A rendszer leáll, nem működik. Nincsenek hitelek, nincs alacsony kamat, nincs adókedvezmény. Marad a sültgalambvárás. Majd kapunk az önkormányzattól szociális bérlakást, jobb esetben: majd a nagy szocpolból építünk lakásokat. Hiszen ilyen rendszer már létezett - igaz, azt szocializmusnak hívták.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť