GUSZTOS PÉTER

Full text search

GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az eutanázia gyakorlatilag mindenkit foglalkoztat. Az Alkotmánybíróság döntése előtti hetekben és az azóta eltelt egy hétben a magyar sajtó nagyon sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel, nagyon sokan mondták el a véleményüket pró és kontra. Az igazán komoly vita az aktív eutanázia megítélése körül szokott kibontakozni. Ahogy nyomon követtem ezt a vitát, amely most arról szól, hogy a passzív eutanáziára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megfelelőek-e, emberségesek-e Magyarországon, azt tapasztaltam, hogy abban gyakorlatilag teljes az egyetértés, hogy ezek a jogszabályok nehézkesek, túlságosan bürokratikussá teszik ezt az eljárást. Ezt még azok is elismerik, akik egyébként az eutanázia másik formáját bármilyen megfontolásból elutasítják.
Köszönöm válaszát, és azt gondolom, mindenkit megnyugtat ebben a kérdésben, hogy a kormánynak szándéka van foglalkozni ezzel a szabályozással és ennek a rendelkezésnek az életszerűbbé és emberszerűbbé tételével.
Elfogadom a választ. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť