DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Fónagy képviselőtársam azt nehezményezte, hogy a benyújtott tervezet nem tartalmazza az Orbán-kormány által kidolgozott és örökül hagyott felsőoktatás-finanszírozási modellt. Ebben Fónagy képviselő úrnak kétségkívül igaza van. Hogy ez így alakult, ennek összesen két oka lehetséges. Az egyik, hogy ez egy másik kormány, nem az Orbán-kormány, amely nem az Orbán-kormány programjának változatlan formában történő továbbvitelére, hanem saját programja megvalósítására kapott felhatalmazást. Ha tehát nem értett egyet azzal a finanszírozási modellel, akkor nem is valószínű, hogy be fogja terjeszteni a Háznak. A másik lehetőség - és megengedem, ez a valószínűbb lehetőség -, hogy a képviselő úr figyelmét talán elkerülte, amit több ízben hangsúlyoztunk: amit most benyújtott a kormány, nem a felsőoktatási törvény átfogó módosítása, hanem pusztán azoknak a kiéleződött ellentmondásoknak a feloldására törekvő módosítás, amelyek jelen pillanatban a legsürgősebbeknek látszottak.
Nem kétlem azt, hogy az Orbán-kormány által kidolgozott felsőoktatás-finanszírozási modellnek vannak a jelenlegi kormány számára is használható elemei, és nem kétlem, hogy a minisztérium ígérete szerint egy éven belül benyújtandó másik felsőoktatási törvénymódosítási javaslatban ezek a használható elemek szerepelni fognak, addig viszont kénytelenek vagyunk az önök türelmét kérni.
Ami pedig a Pénzügyminisztérium kezében lévő döntést illeti a felsőoktatásban részt vevők számáról, legalábbis költségtérítéses formában részt vevők számáról: képviselő úr, az a helyzet, hogy minden olyan szférában, amit a költségvetésből finanszírozunk, sajnos végső soron a Pénzügyminisztérium kezében van a döntés. Ez a költségvetési törvény már így van berendezve, erről meg nem tehetünk. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť