DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a demokratikus politizálás ott kezdődik, hogy a politikai bal- és jobboldal egymás jó szándékát nem vonja kétségbe. Azt, hogy a törekvések általában az ország gyarapodására, fejlődésére, a polgárok jólétének előmozdítására irányulnak, egyik fél sem vonja a másik részéről kétségbe. Vitatja azokat a módszereket, amelyeket választ ennek érdekében. Úgy gondolja, hogy ezek téves, rossz módszerek, nem vezetnek arra az eredményre, amit meghirdettek, és amit kívántak, de nem vonja kétségbe azt, hogy a másik fél is azt akarja, amit ő.
Az, hogy a másik oldalt tudatos károkozással, összeesküvéssel vádoljuk annak érdekében, hogy minél inkább pusztítsák ebben az országban a jólétet, az öntudatot, a polgári méltóságot, és így tovább, ez kifejezetten a szélsőséges politikai erők fegyvertárába tartozó eszköz.
Én éppen ezért nagyon szeretném, ha Pánczél Károly képviselőtársam többet nem hivatkozna az általa nagyon, általam valamivel kevésbé tisztelt Tőkéczki professzornak erre a kijelentésére, aminek az a konklúziója, hogy a baloldali és a liberális elgondolások és oktatáspolitika arra irányul, hogy jól elbutítsák az embereket, csak minél kevesebbet tudjanak, mert úgyis csak a buták szavaznak a baloldalra és a liberálisokra. Ugye ennek az a lényege, azért kell ilyen oktatáspolitikát folytatni, mert akkor majd ezekből a buta emberekből baloldali és liberális szavazók lesznek.
Tisztelt Képviselő Úr! Ebben az országban idén jóval több mint kétmillió ember szavazott a baloldalra és a liberálisokra. Lehet, hogy ön őket mind butának tartja, de legalább ne hangoztassa. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť