DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A középkor végéig sokan, nagy tudású, nagy műveltségű emberek is szilárd meggyőződéssel állították, hogy a Nap forog a Föld körül. Ettől még, hogy sokan állították, hogy hozzáértők voltak, nem volt igazuk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az a konstrukció, ami a költségvetési törvényben szerepel, logikailag nem teszi lehetővé azt, amit önök mondanak. Révész képviselő úrnak azért nincs igaza, mert ő következetesen a személyi jövedelemadó helyben maradó részéről, a gépjárműadóról meg az iparűzési adóról beszél, holott a törvény szerint ezeknek a növekményéből - még egyszer mondom, képviselő úr, a növekményéből, amely az ez évi adótörvények és költségvetési törvény okán nőtt meg, tehát egy másik finanszírozási csatornán küldte oda a költségvetési és az adótörvény, de azért ezek a központi költségvetésből származó források - kell tudni fedezni a közalkalmazotti béremelkedést. Ahol ezt nem lehet, ott jön a bérhiki.
Elfogadom azt, amit Pichler Imre vagy Arnóth Sándor képviselő úr mond. Lehet, hogy a költségvetési törvény végrehajtását a közigazgatási hivatalok, a Belügyminisztérium vagy tudom is én, kicsoda nem jól csinálta. De akkor ezt kell megtámadni, tisztelt képviselő urak. Viszont azt nem lehet mondani, hogy ami logikailag zárt rendszert alkot, ahol egész egyszerűen meg van mondva, hogy miből, milyen költségvetési forrásból kell fedezni a béremelkedést, és ahol nem megy, ott további költségvetési forrást lehet igényelni s ezt meg kell kapni, nos, erre nem lehet azt mondani, hogy nincs ott. Lehet, hogy rosszul csinálják, akkor ezen változtatni kell. Abban önöknek igazuk van - én nem vagyok Belügyminisztérium, nem vagyok közigazgatási hivatalvezető -, nem tudom, hogy jól vagy rosszul működik-e, de a költségvetési törvényből nem alakítható ki olyan logika, amely szerint ez ne lenne ott.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť