ROGÁN ANTAL

Full text search

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön jelenlegi főnöke, Magyar Bálint - akkor még nem oktatási, hanem művelődési és közoktatási miniszterként - 1997-ben kiírt egy pályázatot a Sulinet internetszolgáltatási szerződésére. E pályázat során egy konzorcium, a legnagyobb magyar távközlési szolgáltató, a Matáv által dominált konzorcium nyerte el az internetszolgáltatás jogát az iskolákban 6, azaz hat esztendőre.
Magyar Bálint miniszter úr annak idején gondoskodott arról, hogy a következő kormány, legyen az bármilyen politikai színezetű is, ebbe a szerződésbe ne tudjon beleszólni. Így aztán ő maga tudhatta leginkább - természetesen önök is -, hogy ez az internetszolgáltatási szerződés 2003 elején, nevezetesen március 1-jével lejár. Tudták, hogy új pályázatot kell kiírni, tudták, hogy új szolgáltatót kell keresni. Tudták azt is, hogy Magyarországon hat esztendő alatt már kialakult egy versenyhelyzet az internetpiacon. Tisztában voltak azzal, hogy mások is pályázhatnának erre a szolgáltatásra. A minisztérium azonban - egyrészt azzal, hogy későn írta ki a közbeszerzési eljárást, nem az előző esztendőben, hanem csak és kizárólag 2003 januárjában, másrészt azzal, hogy egyben írta ki és nem osztotta szét az országban különféle területekre - mindent megtett azért, hogy ismét ugyanaz a cég nyerhesse csak meg a pályázatot, aki eddig is ellátta az iskolákban az internetszolgáltatást. Ez az eljárás természetesen szemet szúrt a közbeszerzési döntőbizottságnak és a Versenyhivatalnak is, így felfüggesztették a szerződéskötést, pillanatnyilag törvénytelen állapot állt elő, március 1-jével akár meg is szűnhetett volna 2300 iskolában az internetszolgáltatás.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tudott-e arról, hogy már novemberben a minisztériumának képviselői egy, az Informatikai Minisztériumban tartott egyeztetésen azt mondták, tudják, hogy nem lesz verseny ezen a tenderen? Ennek alapján fenntartja-e azt az állítását, hogy törvényes és tisztességes volt a versenykiírás, és ha nem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ki a felelős azért, hogy mindez így történt? (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť