HERCZOG EDIT
HERCZOG EDIT
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem egészségügyi szakemberként szeretnék ehhez a programhoz hozzászólni, viszont nagyon komolyan gondolom, hogy az egészség nem a betegségekből bennünket meggyógyító ágazati szakemberek dolga, hanem minden magyar állampolgárnak van tennivalója.
Hozzászólásomban először is gratulálni szeretnék a kormányzatnak, hogy ezt a programot prioritásként kezeli, hogy az elődök munkáját, az előző miniszter - aki szintén itt van - munkáját, tapasztalatait felhasználva azt folytatja, és azt is, hogy hosszú távon gondolkodik. Kicsit sajnálom ugyanakkor, hogy az egészséggel kapcsolatos kérdéseket nyilván a minisztérium, amelyik készítette, az Egészségügyi Minisztérium, elsősorban az egészséghez való jog felől közelíti, és az egészségügy szempontjából válaszolja meg a kérdéseket. Ezért is kértem szót.
Az én álláspontom szerint ugyanis, ha egészségvédelemről beszélünk, megkerülhetetlen a szó: felelősség, az egyén felelőssége a minél hosszabb élet, és ezen belül az egészséges élet területén. Az egyén felelőssége családja, gyermekei, szülei felé, hogy egészségét megőrizve minél hosszabb ideig élhessen köztük teljes értékű életet. Az egyén felelőssége a társadalom felé, hogy egészségét őrizve, alkotó, dolgozó emberként a munkaerőpiacon maradhasson, és ne a kórházak, sztk-k folyosóján kelljen életét tengetnie.
Másfelől közelítve ugyanezt: a család felelőssége, hogy bármely családtagjukat szeretve, egymásra odafigyelve ne csak a betegség kialakulása után szeressük egymást annyira. Hány családot ismerek én, és hány családot ismernek önök, tisztelt képviselőtársaim, ahol tudomásul vesszük, hogy egészségesek vagyunk, hogy hajtunk, hogy rohanunk, hogy nincs egy percünk sem megállni, és akkor, amikor bekövetkezik a betegség, akkor rájövünk, hogy az egymásra fordított idő milyen nagyon fontos, hogy az együtt töltött percek sokszor milyen hatalmas értéket képviselnek az életünkben.
Az iskola, az óvoda felelőssége, hogy a gyermekek már egészen korán megtanulják, felismerjék saját felelősségüket, és tudatos, egészséges életet élő felnőttekké válhassanak. És a munkahelyek felelőssége, hogy a náluk dolgozó ember minősége ne változzon, ne csökkenhessen a munkahelyen eltöltött idő során. Míg nálunk a munkahelyi egészségvédelem többé-kevésbé kimerül a nem túlságosan megbecsült munkavédelem területén, addig tőlünk nyugatabbra láthatunk más példákat is.
Szeretném önökkel megosztani azt a munkahelyi élményemet, ami saját élmény, tehát egészen konkrét élmény. Egy olyan munkahelyen dolgozom, ahol a dolgozók minősége a minőségbiztosítás részét képezi. Ez azt jelenti, hogy a vállalat nem kizárólag a termékei minőségét garantálja ISO, HACCP és nem tudom, milyen minőségbiztosítási rendszerekkel, hanem a termelőeszközei és ezen belül elsősorban a nála dolgozó emberek minőségét tekinti értéknek. Úgy gondolkodik, hogy jelentős megtakarítást eredményez akkor, ha jól képzett, megbecsült munkatársai hosszú évekig egészségesen nála dolgoznak, ugyanúgy, mint ahogy persze az is értéket jelent egy-egy vállalatnál, ha a gépeit nem kell túlságosan gyakran kicserélni.
Én úgy látom, a magyar vállalatok messze vannak attól a példától, ahol ki van írva a vállalat kapujára, hogy 1533 napja nem történt semmilyen betegség a vállalatnál. Mi ezt nem tekintjük ilyen komoly értéknek. Képzeljünk el egy ilyen helyzetet Magyarországon, ahol büszke arra egy vállalat, hogy nála nincsenek foglalkozási ártalomból keletkező betegségek, vagy lényegesen kisebb számban vannak, mint nálunk. Mennyire természetesnek vesszük mi, tisztelt képviselőtársaim, hogy foglalkoztatási ártalom márpedig van, és mennyire természetesnek vesszük, hogy egy ember, aki húsz évet a bányában dolgozott, az nem képezhető át másra, mert nem elég egészséges ehhez.
(11.40)
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a mi felelősségünk, hogy ez a tudatváltozás a munkahelyeken is megtörténjen.
Miért mondtam el mindezt? Azért, mert úgy érzem, hogy a magyar társadalom még nem tekinti saját egyéni felelősségének az egészség megőrzését, hanem ezt kizárólag az egészségügy felelősségének érzi. Sőt, még fokoznám is ezt a helyzetet: néha örkényi egyperces típusú beszélgetéseknek lehetünk fültanúi, teljesen átlagos munkahelyeken, iskolákban, bárhol, ahol a közbeszéd kialakulhat. Mondok néhány köznapi beszélgetést önöknek: “Az semmi, képzeld el, nekem még nagyobb bajom van!” És erre büszkék vagyunk, hogy nekünk még egy kicsit nagyobb bajunk van. Vagy egy másikat mondok: “Nem kezelt elég komolyan az orvosom, de bezzeg, majd ha magasabb lesz a vérnyomásom, akkor majd tudja, hogy neki mennyi dolga lett volna velem. Majd én megmutatom, hogy én tényleg beteg vagyok.” Teljesen átlagos köznapi beszélgetések ezek, tisztelt képviselőtársaim? Úgy gondolom, mindannyian a saját példáinkból tudunk mondani ilyet.
Szerintem, ezen kell változtatni, hogy majd azt mondhassuk, nekem már a statisztika szerint réges-régen meg kellett volna halnom, betegnek kellett volna lennem, szemüvegesnek kellett volna lennem, és ki kellett volna esnem a munkaerőpiacról, és én itt vagyok, alkotok, egészséges vagyok, és fel vagyok arra készülve, hogy még tovább dolgozhassak, és a családom körében boldogan élhessek.
Még egyszer tehát: úgy ítélem meg, hogy az egészség megőrzése az egyén, az iskola és a munkahely felelősége. A betegség megelőzése, illetve a kialakult betegség kezelése, gyógyítása az egészségügy felelőssége. Véleményem szerint ennek a programnak hatásaként elsősorban ezt az üzenetet kell nekünk a társadalom felé átadni, ez a mi politikai felelősségünk. A Johan Béla egészségügyi program, úgy érzem, jó útravaló ehhez, a monitorozás lehetővé teszi, hogy két év múlva szembenézzünk saját magunkkal és mostani vállalásainkkal.
Váci Mihály soraival szeretném zárni: nem elég az útra lelni, de menni, menni kell. Ha mi továbbmegyünk azon az úton, amelyhez az útravalót a Johan Béla egészségügyi program nyújtja számunkra, akkor úgy gondolom, képviselőtársaim, hogy mindazok, akik ezt az anyagot előkészítették, mindazok a képviselők, akik most itt ezt a teremben megvitatják, és mindazok a képviselők, akik majd ezt néhány hét múlva meg fogják szavazni, egyszer büszkék lesznek arra, hogy ebben a parlamentben ennek az országgyűlési határozatnak a megszavazásakor parlamenti képviselők lehettek.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)
