DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS

Full text search

DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez se egy kampánybeszéd volt, mit mondjak, amit Fónagy úr itt előadott!
Én erről csak egyetlenegy mondatot szeretnék, ha már belementünk az álszentségbe. Én gratulálok az önök kommunikációs technikájához, ezt csinálják két éve, és úgy látszik, hogy eredményes. Abban a pillanatban, hogy a kormány egy tiszta pohár bort kitölt, már benne van az ecet; még ki sem töltöttük, már ott van. Ez azt szolgálja, hogy minden pozitív lépését a kormánynak előre meg kell kontrázni. Tehát ami jó, az is rosszá válik kifelé. (Domokos László: Mi a jó benne?) Az, hogy autópálya van meg lesz. (Babák Mihály: De mennyi idő? - Dr. Fónagy János: Az tényleg jó!) Hagyjuk ezeket! (Derültség a Fidesz soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.) Nem erről szól a mese!
Én ott voltam a szegedi városházán, amikor Schamschula úr bejelentette ezt a szerződést, egy keserű mosollyal a szája sarkában. Úgy látszik, a mostani politikában már nem lehet emberi módon beszélni. Ha még emberi módon tudnánk beszélni, akkor én azt is megnézném, ha mondjuk Schamschula úrék nem kötik meg ezt az M5-ös autópálya-szerződést - az akkori nemzetközi pénzügyi feltételek és a hazai feltételek között valószínűleg sokkal jobbat nem lehetett volna kötni -, ha ez az autópálya-építés nem indul meg '94-ben, ha akkor ezt felrúgja a Horn-kormány és ezen az úton nem megy tovább, akkor ez az autópálya még Kecskemétig sem tartana, mert tudjuk, hogy a '97-es módosításnál még külön ki kellett alkudni a Bokros és Lotz miniszter uraknak, hogy elmenjen Félegyháza-délig.
(18.20)
Ha most még mindenféle feltételeket, amiket önök utólag szabnak, teljesítettünk volna, ennek az autópályának a továbbfolytatása 2006-ban sem kezdődik el! Ha úgy tetszik, csapdáról csapdára mentek a különböző kormányok, ezt is meg fogjuk majd vizsgálni a vizsgálóbizottsággal, de arról beszélni, hogy itt mekkora kártétel történt, akkor arról is kellene beszélni, hogy naponta - nem számítottam még ki, majd ősszel ezt is kiszámoljuk -, hogy körülbelül naponta 100 millió forintot spórolnak meg a vállalkozók, és azok, akik ezen közlekednek. Hiszen nemcsak az a megtakarítás, amit az ország büdzséje, hanem amit az utat használók is megtakarítanak.
Nem beszélve arról, hogy a Délvidékről, Bulgáriából, Romániából és máshonnan ezt az autópályát nemzetközi szinten is használják, és amióta matricás, rámennek az autópályára, előtte pedig (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) bolyongtak a falvakban, és taposták el a falvakban a gyerekeket. (Dr. Fónagy János: Ez így van.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť